|
Ertsey Attila |
elnökségi tag
|
|
|
|
Egyetemi hallgatóként, 1982-ben kapcsolódtam a Duna-mozgalomba. Alapító tagja voltam a Dunatáj Tájvédelmi Egyesületnek, majd a Duna Körnek, ahonnan 1985-ben távoztam, mivel a defenzív környezetvédelmet elégtelennek éreztem. Azóta foglalkozom ökológiával, annak gyakorlati és szemléleti oldalával egyaránt. Jelenleg a Duna Charta tagja vagyok. Tanulmányoztam Joseph Beuys munkásságát, aki részt vett a Harmadik Út Akció és a Zöldek 1980-as alapításában. . Részt vettem a visegrádi építésztáborokban 1983-tól 1986-ig, azóta részese vagyok a magyarországi organikus építészeti irányzatnak. . 1989 óta dolgozom a KÖR Építész Stúdióban. 1990-ben irodánk belépett a Kós Károly Egyesülésbe. 2004 óta a Kós Károly Alapítvány kuratóriumi elnöke vagyok. . Építészként mesteremnek tekintem Makovecz Imrét. Szemléletem forrásának tekintem a Rudolf Steiner által alapított antropozófiát, melyet Makovecz Imre és Kálmán István révén ismertem meg. Mestereim nyomán a munkát és a közéleti aktivitást az élet részének tekintem. . Szerkesztőbizottsági tagja vagyok a Szabad Gondolat c. folyóiratnak, publikációim jelentek meg az Ökotáj, az Országépítő, a Magyar Építőművészetben és a Taní-tani folyóiratokban. . Óraadóként oktatok az ELTE Humánökológia Szakirányán, a SZIE-YMMF-en és a Sapientia csíkszeredai karán. . Fontosabb publikációim: - Joseph Beuys (szöveggyűjtemény), Bercsényi 28-30, 1988 - Autonóm Ház (jegyzet), Labor5-Tempus, 2000 - Autonóm Kisrégió (tanulmány), Független Ökológiai Központ, 1999 - Autonóm Város (tanulmány), Független Ökológiai Központ, 2004 . Nős vagyok, két gyermek apja. . . Itt küldhet üzenetet nekem: |
|
|
|
|
|