| Fidesz: megerősítő népszavazást az egészségbiztosítási törvényről |
| 2008. január 17. csütörtök, 19:27 | |
|
A Magyar Rádió híre Indoklásként elmondta: egyértelmű ebben az esetben a kérdés, hiszen egy meglévő jogszabályról kell majd a választó polgároknak döntést hozniuk. Támogatják-e, akarják-e, hogy több biztosítós rendszer legyen Magyarországon, egy olyan üzleti alapú egészségbiztosítás, amely felveti a társadalom kettészakadásának rémét, amely felveti annak rémét, hogy a szegények ki fognak szorulni a jelenlegi szintű egészségügyi ellátásból. A jogszabályi rendelkezések értelmében mindaddig a köztársasági elnök úr nem hirdetheti ki a jogszabályt, ameddig a népszavazás eredménye meg nem születik és az nem dönt a törvény sorsáról. A Fidesz abban bízik, hogy ez a kérdés csatlakozhat a már meglévő három, a kórházi napidíj, a tandíj és a vizitdíj kérdéséhez. Erre a negyedikre azokkal egy időben nyilváníthatnak véleményt a választópolgárok - jelentette be Navracsics Tibor Siófokon. Ahhoz, hogy a Fidesz kezdeményezése megvalósulhasson, az Országgyűlés többségének meg kell szavaznia. Az MSZP még nem alakította ki álláspontját a Fidesz felvetéséről, azt majd az országos elnökség teszi meg még januárban - közölte a párt szóvivője. Nem szeretne találgatni - válaszolta Nyakó István arra a kérdésre, elképzelhetőnek tartja-e, hogy az MSZP támogatja a megerősítő népszavazást. - Mivel a parlament szavazza meg, a parlament február 11-én ül össze először. Talán van még időnk addig. - Egyébként milyennek tartja magát ezt az eszközt, a megerősítő népszavazást? Ugye, ha nem támogatja a kormánypárt, az egy kommunikációs fegyver a Fidesz kezében, ha meg esetleg támogatja, akkor meg el is lehet bukni a törvényt. - Találgatásokba nem szeretnék bocsátkozni, minősíteni meg nem szeretném a Fidesz politikáját. Az MSZP egyébként maximum 200 millió forintot költ a vizitdíjról, kórházi napidíjról és tandíjról kezdeményezett Fidesz-KDNP-s népszavazási kampányra. Ezt a párt elnökhelyettese, Juhász Ferenc jelentette be. Az SZDSZ nem ért egyet a biztosítási törvényt jóváhagyó népszavazás ötletével. Erről még a Fidesz döntése előtt beszélt Horváth Ágnes liberális egészségügyi miniszter. - A törvényekben, ha valaki, akkor az országgyűlés dönt. Az országgyűlés feladata, hogy Magyarország bármely törvényéről döntsön. A Szabaddemokraták egyébként 50-100 millió forintot költenek a Fidesz másik referendumának ellenkampányára. Az SZDSZ arról próbálja meggyőzni szimpatizánsait, hogy menjenek el és mondjanak nemet a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlésére. Az MDF Herényi Károly frakcióvezető elmondása szerint jónak, de haszontalannak tartja a Fidesz kezdeményezését. - Nem fogja megakadályozni a törvény kihirdetését, hiszen parlamenti többség kell hozzá és ez az ellenzéknek nincs meg. A kormánytöbbség nyilván nem fog maga ellen menni azzal, hogy népszavazásra küldi a saját maga által elfogadott törvényt. Az MDF népszavazás helyett az Alkotmánybírósághoz fordul majd az újra megszavazott törvény hatályon kívül helyezése érdekében - tette hozzá a frakcióvezető. Ilyen eljárásra eddig még nem volt példa az országgyűlésben, de a lehetőség, mint azt Halmai Gábor alkotmányjogász is megerősítette, ettől még létezik és az alkotmány, illetve a házszabály előírásaiból következően a kormány vagy a képviselők kezdeményezhetik. - Ez egy olyan formája a népszavazásnak, amelyben az Országgyűlés azt követően, hogy döntést hozott egy törvény elfogadásáról, méghozzá egy végleges döntést, elhatározza, hogy ezt az elfogadott törvényt mielőtt a köztársasági elnök kihirdetné, azelőtt népszavazásra bocsátja, magyarul: megerősítteti tulajdonképpen egy közvetlen, demokratikus forma útján a lakossággal, hogy az a törvény, amit elfogadott, helyes. Nagy Gábor/ Windisch Judit/Dobozi Pálma/Joó Hajnalka |




