| Árnyékkormány |
| 2008. június 18. szerda, 14:18 | |
|
Az Élőlánc és partnerszervezetei tisztelettel ajánlják fel a köz javára árnyékkormány-programjukat.
Mi az, hogy árnyékkormány? Az árnyékkormány nem hatalomvágyó önjelöltek gyülekezőhelye, hanem alternatív politikai programok műhelye. Honlapunk szakpolitikai javaslatokat, állásfoglalásokat és ezeket megalapozó tanulmányokat, cikkeket kínál az olvasónak. Miért ütjük az orrunkat a demokratikusan megválasztott népképviselők dolgába? Mert nem ismerjük a szándékaikat. A pártok programjaikat a politikai marketing szempontjaihoz igazítják, eljárásaikat pillanatnyi érdekeikhez. Jövendő terveiket egymás elől is titkolják, nehogy a vetélytárs valósítsa meg őket. A www.arnyekkormany.net szerkesztői nem bánnák, ha az itt megjelenő ötletekből merítenének a politikusok, bár sejtik, hogy erre legfeljebb a szólamok szintjén kerül majd sor. Javaslataink ugyanis egységes jövőképbe illeszkednek – rendszert alkotnak. Tanúskodnak a szerzők elkötelezettségéről a részvételi demokrácia, a társadalmi önrendelkezés és az emberi léptékű gazdaság elvei mellett. S vállalják ennek következményeit: a globalizáció kihívására lokalizációval válaszolnának, a közszabadságot nem kívánják feláldozni az üzleti haszonszerzés szabadsága kedvéért, az állam fő feladatát a szolidaritás intézményeinek és kultúrájának fenntartásában látják. Nem hiszik és másokkal sem kívánják elhitetni, hogy a fejlődés forrásait felélő növekedés, a jólétnek hazudott esztelen pazarlás fenntartható. Hogy bármi előbbre való lehet napjainkban az emberhez méltó élet természeti feltételeit pusztító ökológiai katasztrófa elhárításánál. Ez egy ellenzéki honlap: ellenezzük a mostani kormány számos intézkedését, más megoldások mellett érvelünk. Szövetséget ajánlunk mindazoknak, akik az itt körvonalazódó program kidolgozásában és megvalósításában készek az együttműködésre. A szerkesztők bíznak a nyilvános párbeszéd értelmében, s őrködni fognak annak komolysága felett. Várják a kéziratokat, a bírálatokat. Azt remélik, hogy akik őszinte eltökéltséggel keresik a választ a huszonegyedik század kihívásaira, legyenek bal- vagy jobboldaliak, előbb-utóbb kinövik féloldalasságukat. 2008. június 16. |




