| Az Élőlánc Magyarországért elismerését fejezi ki |
| 2011. március 11. péntek, 09:17 | |
|
Az Élőlánc Magyarországért elismerését fejezi ki dr. Balsai Istvánnak és dr. Völgyesi Miklósnak azért a következetes munkáért, melyet a magyar történelem egyik legszégyenteljesebb időszakának, 2006. őszének kivizsgálásában és a semmisségi törvény megalkotásában végeztek.
Elítélünk mindenkit, aki takargatni próbálja azt a tényt, hogy rendőrök és máig ismeretlen, azonosíthatatlan álarcosok brutálisan bántalmaztak, megkínoztak ártatlan embereket, majd ennek leplezésére több esetben hamisan tanúskodtak, hamisan vádoltak, melyek alapján ártatlan embereket ítéltek volna súlyos börtönbüntetésre. Mindennél jobban igazolja ezt az a tény is, hogy az ügyészség által kivizsgált ügyek többségében a rendőrök terhelő vallomása ellenére szüntették meg az eljárásokat, és az áldozatoknak a Bíróság kártérítést ítélt meg. A rendőrség és a bíróság tekintélyét nem a bepiszkított mundér takargatása, hanem az igazság maradéktalan feltárása, az ártatlanul meghurcoltak megkövetése, a felelősség elismerése, illetve a bűnösök megnevezése és felelősségre vonása állíthatja egyedül helyre. A magyar embereknek meg kell ismernie a teljes igazságot 2006. őszével kapcsolatban, és ki kell mondani Gyurcsány Ferenc felelősségét a magyar néppel és a több, mint száz áldozattal szemben, mert ezek a tragikus és szégyenletes események az ő támogató, bűnpártoló nyilatkozatai nélkül nem történtek volna meg. az Élőlánc Magyarországért elnöksége Kapcsolat: Ács Sándorné
További a témában: rendőri brutalitás az Élőlánc.hu-n |




