|
Az Élőlánc Magyarországért támogatja a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) tiltakozó akcióját, melyben a vállalkozók az elvégzett, átvett és használatba vett munkájukért járó pénz kifizetését követelik a LIDL szigetszentmiklósi központjának blokád alá vonásával.
Felszólítjuk a LIDL felelős vezetőit, hogy teljesítsék a vállalkozók követelését, miszerint a VÉSZ által javasolt jogi konstrukcióban fizessék ki az alvállalkozókat közvetlenül, a fővállalkozónak még ki nem fizetett , így rendelkezésre álló pénzeszközből.
Felszólítjuk a rendőrséget és a hatóságokat, hogy a magyar törvények és vonatkozó rendelkezések betartását követeljék meg a LIDL illetékeseitől. A rendvédelmi szervek, az építésügyi hatóság, a vízügyi-természetvédelmi szervek nem hunyhatnak szemet a szabálytalan kapunyitás felett. A rendőrség nem nyújthat segítséget illegális tevékenységhez!
Szolidaritásunkat fejezzük ki minden olyan kis-, közepes és családi vállalkozással, melyek az elvégzett, átvett és nem kifogásolt munkájukért csak részben, vagy - egyre gyakrabban - részben sem kapják meg a munka szerződéses ellenértékét. Látjuk, hogy egyes beruházók tisztességtelen magatartást tanúsítva és visszaélve gazdasági erőfölényükkel már tervezéskor beárazzák az alvállalkozók ki nem fizetéséből eredő "árkedvezményeket". A hosszú évek óta tapasztalható folyamatokban erkölcsi felelősség terheli azt a megrendelőt is, akinek beruházásain nem alkalmazzák a fedezetkezelés biztosítékainak intézményrendszerét.
Felhívjuk a kormány figyelmét arra, hogy ha valóban a munka alapú társadalmat kívánja építeni, akkor nem hunyhat szemet a felett, hogy a befektetők az építőmunkások elvégzett munkájának ki nem fizetésével nyerészkedjenek.
Nem nézhetjük tétlenül a családok és vállalkozások ellehetetlenüléséhez vezető folyamatokat! Felkérünk minden jóérzésű embert, hogy álljon a kifosztottak mellé, támogassa a jogos jussukért, fennmaradásukért harcoló vállalkozókat, és ne vásároljon LIDL áruházban mindaddig, amíg a vállalkozók követeléseit ki nem fizették!
2011. november 20.
az Élőlánc Magyarországért elnöksége
Háttér:
http://index.hu/video/2011/11/16/innen_mar_nem_lehet_hova_hatralni/
http://index.hu/video/2011/11/18/lidl_blokad_vol_2/
A LIDL elleni fellépés előzményeinek, okainak rövid összefoglalása
A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) hét tagszervezete (hét építőipari kivitelező cég) vett részt a LIDL Budapest III. Bécsi úti áruházának kivitelezésén.
E cégek szerződéses partnere a projekt fővállalkozója, a GROPIUS Zrt. volt, amellyel az érintett cégek alvállalkozói szerződést kötöttek.
Hónapokkal a munka befejezése előtt észlelték a kivitelező cégek, hogy a GROPIUS Zrt. nem fizeti ki az elvégzett, teljesítésigazolással alátámasztott számláikat. Azonnal értesítették erről a beruházó LIDL vezetőit. A LIDL foglalkozni sem volt hajlandó ezekkel a panaszokkal, s a figyelmeztetést követően is még további százmilliókat utalt át a GROPIUS-nak, tudva, hogy az nem fizeti ki a projekt megvalósításának számláit. A LIDL arra hivatkozott, hogy ő szerződéses jogviszonyban csak a GROPIUS-szal áll, másnak nem fizethet. Holott a GROPIUS ezzel a magatartásával súlyos szerződésszegést követett el, ezért minden joga meg lett volna a LIDL-nek, hogy engedményezési konstrukció keretében közvetlenül fizessen az alvállalkozóknak.
A LIDL és a GROPIUS magatartásának az lett a következménye, hogy az érintett alvállalkozók egyetlen forintot sem kaptak elvégzett, átvett és használatba vett munkájukért.
A VÉSZ több tárgyaláson is javaslatokat tett az ügy békés, ésszerű megoldására. A LIDL szavakban mindig kifejezte, hogy megoldást akar, de valójában minden megoldási javaslatot elutasított.
Közben a GROPIUS felszámolás alá került.
Ebben a helyzetben a VÉSZ, jogi szakvéleménnyel alátámasztva, azt javasolta, hogy a LIDL, amelynél még igen jelentős pénzeszközök maradtak, ki nem fizetett számlák, visszatartások és ellenkövetelések formájában, követelésvásárlás-engedményezés formájában fizesse ki a cégeket közvetlenül a nála maradt, ehhez elegendő pénzeszközből.
A GROPIUS felszámolója kijelentette, hogy ebbe nem egyezik bele, holott más felszámolások alkalmával ő is alkalmazta ezt az eljárást.
A LIDL és a GROPIUS jogi spekulációjával áll szemben az a tény, hogy a kivitelező cégek, pusztán azért, mert elvégeztek egy nagy munkát, saját pénzükön vett anyagokat építettek be, saját pénzükön finanszírozott élőmunkával, munkájukért halálra vannak ítélve. Mindezt a LIDL és a GROPIUS bűne miatt.
A VÉSZ ezt nem veheti tudomásul. Ebben a helyzetben, amikor már 0 forintot fizetnek a vállalkozásoknak, nincs hova hátrálni.
Budapest, 2011. november 20.
Éliás Ádám elnök |