|
2009. augusztus 23. vasárnap, 21:32 |
 NYÍLT LEVÉL
Jacques Barrot az Európai Bizottság alelnöke, az Európai Unió Igazságért, Szabadságért és Biztonságért felelős biztosa részére
Tisztelt Biztos Úr!
Azzal a kéréssel fordulunk Önhöz, hogy szíveskedjen soron kívül kivizsgálni a Sólyom László magyar köztársasági elnök 2009. augusztus 21-i látogatását megakadályozó szlovák döntés ügyét.
Az Ön szavait idézve: „Az uniós polgárok azt várják az Európai Uniótól, hogy gondoskodjon személyes és kollektív védelmükről, garantálja szabadságukat és alapvető jogaik szabad gyakorlását. E jogos igények teljesüléséhez szükség van a polgárjogban a tagállamok közötti kölcsönös elismerésre, biztosítanunk kell a magánélet és az utazási szabadság tiszteletben tartását, és küzdenünk kell a hátrányos megkülönböztetés minden formája ellen.”
Sólyom László köztársasági elnök urat 2009. augusztus 21-én megakadályozták az Európai Unió minden polgárát megillető jogának, az utazási szabadság jogának gyakorlásában. Tették mindezt az Európai Unió egyik tagországának köztársasági elnökével!
Ez a történelmi viszonylatban is példátlan eset komoly próbatétel az Európai Unió számára, mert ebben az ügyben meg fog mutatkozni, hogy képes-e az EU megvédeni alapértékeit, képes-e a tagországoktól megkövetelni az Európai Unió alapvető szabályainak betartását?
Kérjük, hogy az ügyet az Európai Unió elvei szerint teljeskörű transzparenciával kezeljék.
Budapest, 2009. augusztus 22.
Tisztelettel: az Élőlánc Magyarországért magyar parlamenten kívüli párt elnöksége
Kapcsolat: Ács Sándorné elnökségi tag Tel: +36 30 3850 379 E-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
Postacím: 2422 Mezőfalva, Petőfi Sándor utca 4. |