| Jelenünk és jövőnk biztonsága nem ér meg heti 55 percet a közszolgálati Magyar Rádiónak? |
| 2012. március 11. vasárnap, 22:04 | |
|
(az Élőlánc Magyarországért nyilatkozata)
„Ami érték, megmarad és erősödik a Magyar Rádióban” – nyilatkozta Jónás István 2010. novemberében a 180 perc című műsorban. E kijelentéssel nem áll összhangban jelenlegi döntése. A megszüntetésre szánt műsorok nem egy szűk érdekcsoportot, hanem a társadalom egészének érdekeit képviselik. Ki az, akinek közömbös, hogy az unokáinak lesz-e betevő falatja, tiszta ivóvize, élhető élete? Ha külső nyomásra szűnnek meg a műsorok, az azt jelenti, hogy a média nem szabad, hogy ide is betették a lábukat azok az érdekkörök, akiknek csípte a szemét a műsorkészítők eddigi tevékenysége, akár az Ángyán József államtitkár távozásával is összefüggő kérdések, az állami földek ügyéről 2011. őszén Borsodban és Lepsény környékén készített műsorok, akár a paksi erőmű bővítéséről folytatott, kiegyensúlyozott viták. Figyelemreméltó egybeesés, hogy a Duna TV Gazdakör című műsorából is eltávolították Dögei Imrét és munkatársait, akik az állami földek ügyéről hiteles tájékoztatást adtak szintén 2011 őszén. Ugyanakkor elgondolkodtató, és rémisztő jelensége napjainknak az is, hogy ma már szinte magától értetődően válnak celebbé a börtönből szabadult bűnözők, de a sorsunkat érintő alapvető kérdésekre, hiteles, a közérdeket szolgáló emberekre már heti 55 perc sem marad… Ezúton tisztelettel kérjük Jónás István urat, a Magyar Rádió Zrt. vezérigazgatóját, hogy ne szüntesse meg ezeket a műsorokat, inkább tágabb teret adjon a „Zöldövezet” és az „Esti beszélgetés a Földről” című kiváló műsorok szerkesztőinek. 2012. március 8. az Élőlánc Magyarországért elnöksége Kapcsolat:
Czakó Gábor, író
|




