Az Országos Civil Fórum, az Élőlánc Magyarországért és a Duna Charta november 3-ai demonstrációján elhangzott beszédek.

Karátson Gábor

Mint egy országúti baleset, mint egy régóta sejtett betegségről való megbizonyosodás, mint váratlan halálhír, úgy szakadt ránk a rendőri düh, a tomboló erőszak október huszonharmadikán. Ennyi volt a jogállam, a demokrácia, ez az amúgy is sokat csúfolt rendszerváltozás. Rendszer, egyáltalán, és a rendszer, ez a rendszer; én már a szótól is megijedtem mindjárt, annakidején. Rendszer, ha változik, ha nem; úgy látszik, a világnak ezen a boldogtalan részén a rendszer mindig ugyanazt jelenti. A rendszer ellenségei vagyunk ma is, mi egyebek is lehetnénk. “Jöjj el, szabadság, te szülj nékem rendet”; ugyan hol is vagyunk a József Attila-i szótól. Ugyan hogy is lehetett volna ötvenhatot, ezt a legnagyszerűbb újkori forradalmat, ezt az ötvenedik évfordulót másféleképpen ünnepelni, mint ahogy ünnepeltették velünk, bűzbombák füstfelhői, gumilövedékek becsapódásai közt, földre lökve, összeverve? Ez illik hozzánk, nem a méltóságteljes ünneplésnek hazudott üres Kossuth tér; az örökös vereségek, nem a globalokrata győzelem. A magam részéről ennyivel be is érem, helyemen éreztem magam az Astoriánál, a könnygázgránát ősz fejemre potyogó zsarátnoka alatt.

A rendőrökért fáj csak a szívem, rendőrökre az országnak mégiscsak szüksége volna, nem? Lett volna, mondjuk, a mai viszontagságos világban; s most minden oda van. De semmi baj, Gergényi Péter Gergényi Péternek, Gyurcsány Ferenc Gyurcsány Ferencnek gratulál, majd gratulálnak egymásnak is. Ha a rendőrség bosszút akart állni a tévészékház felettébb kétes körülmények közt lejátszódott ostromáért – hogy is lehetett odavetni a fiatal, tapasztalatlan rendőrök és rendőrnők sorfalát a Kossuth téri tüntetőktől teljességgel különböző ismeretlenek rohamának –, hát nem nagyon sikerült az a bosszú, az egész városon verni le a rettenetes ijedelmet, október 23-án a szeptember 18-i szakmai hibát. S ugyan ki tehet róla, ha ma már minden közlést és tényt gyanakvással fogad az ember, ki vezette be az országba a hazugság apoteózisát? Sorozatos leleplezések között bekövetkezett a rendőrség önleleplezése is, ufók, arctalan, azonosíthatatlan lények serege zúdult ránk. Ami számomra mégiscsak ünnep volt, jubileum, ötven év múltán újra itt állni a hatalom pörölycsapásai alatt, a magyar rendőrségnek az a teljes erkölcsi megsemmisülést hozta el. Amit tizenhat év nagy üggyel-bajjal reparált, most egy csapásra oda lett.

Nem jól van ez így, ebből a gödörből mégiscsak ki kellene másznunk. A rendőröknek vissza kellene adnunk azt az érzést, hogy ők is olyan emberek, mint mi. A szeretet kiűzi a félelmet, mondják a mesterek. Szeressük hát a miniszterelnököt, a rendőrfőkapitányt és főleg a közrendőröket? Szeretni volna jó, azon alul nem adja a világ, csakhogy ez most sehogy sem akar sikerülni. Szeretni csak a szabad ember képes, előbb a szabadság, aztán a szeretet, s erre a szabadságra és szeretetre a közrendőröknek is szükségük volna; a náluk feljebb állókról most nem gondolkodom. Oda a rendszerváltozás, hajítófát sem ért az egész. “Fel kéne szabadulni már”, írta József Attila, ő is csak ilyen óhajtó módban, kissé reménytelenül. Nem tegnap írta, nem is tegnapelőtt, régen írta. Ideje volna hát munkához látni.

Lányi András

A forradalom ötvenedik évfordulóján a múlt megidézése egy kissé túlságosan élethűre sikerült. A hatalom ismét békés tüntetőkre lövetett, ártatlanokat kínoztak. Gondolták, felfrissítik az emlékezetünket. Ne a tankönyvekből tanulják a mai fiatalok, milyen a diktatúra! Emlékszünk rá: ilyen. És nem akarunk ilyen országban élni. Nem akarunk újra félelemben élni.

Akik ártatlan járókelőket vertek félholtra, távol a tüntetésektől, a Nagykörúton vagy a Dunaparton, egyszerűen meg akartak bennünket félemlíteni. Jelentem: sikerült. Félünk – hogy Magyarország többé nem jogállam. Annyirra félünk, hogy nem merünk nem tüntetni. Nem merjük abbahagyni a tiltakozást, amíg a tetteseket és felbujtóikat felelősségre nem vonják. Addig is üzenjük nekik: egy hazug rendszert nem lehet erőszakkal megvédeni. És az erőszakot nem lehet hazugsággal megvédeni.

Ha július 14-én, a franciák nemzeti ünnepén a Páris utcáin ünneplő sokaságot rohamozó lovasrendőrök gázolnák le, a kormány még aznap megbukna. De ez elképzelhetetlen. Európa ma azt a földdarabot jelenti, ahol az ilyesmi elképzelhetetlen.

1956 októberében Budapest rendőrfőkapitánya, Kopátsy Sándor személyesen győződött meg arról, hogy nem ellenforradalmi csőcselékkel áll szemben, hanem a felkelt néppel, és megtiltotta, hogy a rendőrök fellépjenek ellenük. A rendőrség soraiban ma is többségben vannak a hivatásuknak élő, a jog és az igazság mellett elkötelezett emberek. Őket kérjük: leplezzék le és közösítsék ki az egyenruhába bújt szadista hóhérokat!

Ez egy rendpárti tüntetés. Azt akarjuk, hogy rend legyen. És nincs annál nagyobb rendetlenség, mint amikor egy fegyveres testület tagjai élnek vissza a rájuk bízott hatalommal. Bízni szeretnénk rendőreinkben, szükségünk van erre a bizalomra. Hogy nem lövik ki a szemünket, nem rugdossák össze a gyermekeinket, és nem ugrálnak az előállított személy bokáján addig, amíg el nem törik. Hogy nem támadnak ránk, hanem megvédenek.

Ezért arra kérjük a kormányt, hogy legközelebb ne a rendőrséget vessék be ellennük. A máskéntgondolkodók elnémítására, a nép megfélemlítésére, a letartóztatottak kínzására hozzanak létre egy új fegyveres testületet, Államvédelmi Hatóságot. Az újjászerveződő ÁVH parancsnoka pedig az legyen, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a fegyvertelen nép ellen viselt hadjárat élén: nevezzék ki Gergényi Pétert!

Vértesaljai László

[Nem áll rendelkezésre írásos formában.]

Schneller István

Amikor 2006 szeptember 23.-án - érdekes módon pont egy hónappal a forradalom 50. évfordulója előtt – aláírtuk a civil fórum létrehívását kezdeményező nyilatkozatunkat, három fő állítás köré csoportosítottuk a felhívást.

Az első az volt, hogy minden látszat ellenére a mostani válság nem elsősorban gazdasági, hanem erkölcsi természetű, mert a korrupció országos méreteket öltött, mert a gazdasági és a politikai hatalom összefonódása pazarló és igazságtalan gazdálkodást eredményez, és mert a politikai elit fölötti társadalmi kontroll meggyengült.

A második állítás az volt, hogy a bár a békés utcai tiltakozást és annak követelését és kizárólag azt, jogosnak tartjuk, ez még önmagában nem oldja meg az uralmi rendszer problémáit. Éppen ezért van arra szükség, hogy a civil társadalom megszervezze önmagát és a különböző világnézetű szakmai és társadalmi csoportok párbeszédet folytassanak. Ez ugyanis az, ami a leginkább hiányzik, mivel az erkölcsi válság része, hogy az eltérő politikai nézetű emberek ellenségnek tekintik egymást, az erkölcsi válság megmérgezi az emberi kapcsolatokat is. Ennek helyreállítása elsődleges, ezt ismerték fel a nyilatkozat különböző politikai oldalakkal szimpatizáló aláírói.

A harmadik állítás az volt, hogy az értelmiség nem igazolhatja a jelenlegi helyzet hazugságrendszerét. Nem érthetünk egyet azzal az értelmiségi oldalról is képviselt állítással, hogy erkölcs és politika szétválasztható, még akkor sem, ha ezt szellemesnek tűnő esztétikai érvekkel akarják igazolni. Nem értünk egyet azzal a cinikus állítással, hogy a modern tömegdemokráciákban az, az uralom is szentesíthető, amelynek erkölcsi alapja összetört. Jelezni akartuk, hogy van másik értelmiségi álláspont is.

A nyilatkozat megfogalmazásakor is tudtuk, hogy a helyzet igen súlyos, de azt gondolni sem mertük, hogy ami egy hónappal később történt valóban bekövetkezik. A nyilatkozatból világosan látható, hogy nem az utcai tiltakozások számát akartuk növelni, hanem a párbeszéd el-elszakadó fonalát felvenni. A beszélgetéssorozat elindult és folytatódik, de ami október 23-án történt nem elegendő mégoly nagy teremben sem csak megbeszélni.

Ami október 23-án történt minden jó érzésű embert megrázott és felháborított. A randalírozó csoportok megfékezése ürügyén a magyar rendőrség békésen ünneplő állampolgároknak rontott és durva erőszakot alkalmazott. Eközben provokációjával olyanokat is ellenállásra késztetett, akik enélkül békésen hazatértek volna. Nehéz elhessegetni magunktól azt a gondolatot, hogy valakik kriminalizálni akarták a békés megemlékezést is, hogy az így kialakuló zavargások megfékezése ürügyén a társadalmat megfélemlítsék.

Hangsúlyozni szeretném, hogy elítélek mindenfajta erőszakot, rombolást, az autók felgyújtását, a kirakatok betörését akár egyének, akár csoportok követik el. Azonban az állami szervek által elkövetett durva erőszak ezeknél súlyosabb megítélés alá esik. Ha ugyanis a magánember hazudik, lop vagy erőszakoskodik az vétség szabálysértés vagy bűncselekmény, ami még ha több is van belőle a jogszabályok alkalmazásával kezelhető. Ha azonban a jogalkalmazás letéteményese hazudik, lop vagy erőszakoskodik a törvény háza roppan össze. A társadalom megzavarodik, hiszen a sajátjából a közhatalom kezébe helyezte a jogszerűség biztosításának feladatát.

Márpedig a történtek során és azóta is azt tapasztaljuk, hogy a közhatalom egyes képviselői politikusok és állami tisztviselők is szemrebbenés nélkül hazudnak. Korábban csak azt hazudták, hogy az államháztartás rendben van. Azután azt hazudták, hogy a rendőrséget senki nem utasította, az önjáró. Majd azt hazudták, hogy a kötelező azonosítószám csak azért nem volt a sí-maszkot viselő arctalan rendőrökön, mert véletlenül leesett. Majd azt hazudták, hogy a Kossuth tér műveleti terület ezért oda nem lehet bemenni se 23-án se később…

Ami a legszomorúbb az egészben az, az, hogy igen sok politikus és –úgy látszik - magas rangú köztisztviselő meg van győződve arról, hogy ha hazudik, vagy éppen közvagyont tékozol el, akkor a közjót szolgálja. A legnagyobb közjónak tekinti ugyanis saját hatalmon maradását, de legfőképpen az ellenfele hatalomra jutásának megakadályozást. Ehhez pedig választási sikerekre van szüksége, mindehhez pedig sok pénzre. Így kerülhet eladásra a Hajógyári szigeten a Hadrianus palota, a Csepel szigeten a közpark, így teszik lehetővé az egykori zsidó negyed elbontását, így pazarolják el az egykori állami vagyonból származó bevételeket. A politikai ellenfél hatalomra jutásának megakadályozása sokak szemében –úgy tűnik - minden eszközt szentesít.

Azért kezdeményeztük a civil fórum létrehívását és azért vagyunk ma itt, hogy ennek a folyamatnak megállj-t parancsoljunk, akármelyik politikai erő él is vele. Ennek eszköze a civil társdalom önszerveződésének elősegítése. Az önszerveződés legfontosabb feltétele, hogy ne féljünk elmondani, kinyilvánítani azt, amit gondolunk. Ezt a félelmet akarták valakik újra elhinteni bennünk 2006 október 23-án. Ez ellen és az utcai erőszak minden formája ellen tiltakozunk, amikor Nagy Imre szobrához elvisszük mécseseinket. Csak az tud békét teremteni a szívében odabenn és odakinn, aki nem fél.

Budapest 2006 november 2.

Kardos Gábor

A karhatalom által alkalmazott erőszak leginkább abban különbözik a magánemberek erőszakosságától, hogy mindannyiunk nevében, az egész társadalom nevében alkalmazzák. Ezért a visszaélések felelőssége is nagyobb és egészen másképp fenyegeti a közrendet mint a huliganizmus. A civil társadalom teljes joggal léphet fel, ha a nevében eljáró karhatalom, illetve az általa választott képviselők olyan helyzetet idéznek elő, melyben a hatalom szembekerül a néppel, ami egy demokráciában elképzelhetetlen.

Tetszettek volna demokráciát csinálni...

Nemcsak az elfogadhatatlan, ha a rendőrséget politikai célokra használják, hanem az is, ha ennek akár a gyanúja is felmerülhet. Éppen ezért kértük a rendőrség szakszervezeteit, hogy civilben tartsanak velünk mindazok, akik helytelenítik, hogy a Magyar Köztársaság rendőrségét bármilyen pártpolitikai vagy akár csak arra utaló célra használják, megrendítve ezzel a rendőrség munkájába és tekintélyébe vetett közbizalmat. Határozottan elutasítjuk a hatalom és a karhatalom bármilyen szembeállítását a civil társadalommal.

Aki következetesen és kellő határozottsággal képviseli a civil társadalom érdekeit, annak győznie kell és győzni fog. Ezért ha lesznek közöttünk, akik majd kezükkel V betűt formálva demonstrálnak, az nyilván a civil társadalom győzelmének szükségességére utal, nem pedig valamelyik társadalmi csoport vagy párt győzelmét jelenti.

Ugyanezzel a határozottsággal hozzuk létre a hatalmi és karhatalmi visszaélésekkel szemben a Nem félünk! Demokrácia Csoportot, emlékezve Bibó István szavaira: "Demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni."

Ezért állítottuk fel ezt a mementót is, melynek célja, hogy a forradalom ötvenedik évfordulóját meggyalázó erőszakról ne csak a mai demonstráción emlékezzünk meg, hanem a jövőben is. Ott helyeztük el, ahol a sokak által látott képsorokon egy földre került tüntetőbe több épp oda érő rohamrendőr egymás után belerúgott.

Aki erre jár, látni fogja az ország térképén tapodó bakancsokat. Nem írtuk rá, hogy bal vagy jobb, rendőrbakancs vagy szélsőjobbos, de mindkettő otthagyta nyomát az ünnepen és a jelenlévő Vértesaljai László jezsuita szerzetes beszámolt arról, hogy máig őrzi a tőle elvett és a rendőrség által megtaposott nemzeti zászlót. Szintén példátlan és még diktatúrákban is szokatlan, hogy rendőrök saját országuk jelképét nyilvánosan megtapossák, látszólag minden következmény nélkül.

Rajtunk, civileken múlik, hogy Magyarország ne lehessen a következmények nélküli visszaélések országa.

Aki egyetért ezzel és szeretné az emlékezés mécsesét velünk együtt erre a mementóra helyezni, kérem tegye meg!

Miklóssy Endre kapcsolódó írása

[Nem hangzott el a demonstráción.]

KGB

1935-ben történt, hogy Kovács Imre agrárszociológiai felmérést csinált a békéscsabai piacon, és hozzálépett egy csendőr, aki egy “izgatót” vélt benne felfedezni. Csakhogy ott volt a közelben Matolcsy Mátyás országgyűlési képviselő is, akinek a megbízásából végezte Kovács Imre a munkát. “Álljon vigyázzba, fiam, ha velem beszél!” – szólt rá a csendőrre és elővette a képviselői igazolványát. A csendőr pedig tisztelgett és lelépett. A Horthy-Magyarország ugyanis jogállam volt, aminek az egyik legfontosabb pillére a választott képviselő immunitása, és az, hogy ott lehet, ahol akar, és azt csinálhat, amit szükségesnek tart a választóitól kapott megbízatása érdekében.

1956 novemberében Szerov tábornok, a KGB főnöke letartóztatta Kopácsi Sándort, a Nemzetőrség főparancsnok-helyettesét. Ő azonban országgyűlési képviselő volt, védte az immunitás, és rögvest elő is vette az igazolványát. Szerov azonban röhögve belerúgott és rátaposott az igazolványra. Mint tudjuk, egy diktatúrát képviselt, és a diktatúra arról nevezetes, hogy nem szokták érdekelni az alkotmányos formalitások.

2006. október 23-án Révész Máriusz, a Magyar Országgyűlés megválasztott képviselője igazolványa felmutatásával megkísérelte lebeszélni a rohamrendőröket az ünneplő tömeg megtámadásáról. Azonban fejbe lőtték, az eszméletét vesztett embert megverték és megrugdosták, képviselői igazolványára rátapostak. Nem kétséges, Szerov tábornok is ugyanezt tette volna.

A magyar szabadságharc fél évszázados emlékünnepén visszatért a KGB is.

Budapest, 2006. október 24.

 

További a témában: rendőri brutalitás az Élőlánc.hu-n