Kézműves módszerekkel terjesztett politika

"Az ökopolitikát felszabadító mozgalomként határoznám meg – célunk, hogy felszabadítsuk a társadalmat a gazdasági kényszerűségek alól."

Október 8-án, szombaton délelőtt tartja alakuló ülését az Élőlánc Magyarországért ökopolitikai párt. A párt alapítóját, Lányi András írót kérdeztük a párt céljairól, programjáról és a pártalapítással járó veszélyekről.

L: 1988 novemberében, a bősi vízlépcső elleni akciók után többen felvetették egy zöld párt megalapításának az ötletét. Akkor a többség, így én is, úgy gondolta, hogy még nem vagyunk erre felkészülve, és az ország még nem ismerte fel a mi témáinknak a jelentőségét. Azóta viszont eltelt 17 év; ha ezalatt sem tudtunk felkészülni, ha ezek a témák ezalatt sem bizonyították be, hogy fontosak, akkor örökre elfelejthetjük a pártalapítás lehetőségét.
Ez szerencsére nincs így. Felkészültek vagyunk, és az utóbbi években Magyarországon is megnőtt – ha nem is a környezeti tudatosság, de az ilyen témák iránti érzékenység. Kezdenek szertefoszlani a jelenlegi rendszer működőképességével, fenntarthatóságával kapcsolatos illúziók. Nincsen másik átfogó világnézet, amely választ adna a 21. század kérdéseire; a jelenlegi politikai erők még mindig a 19. és 20. század kihívásainak próbálnak megfelelni. Ezen a téren nincs versenytársunk. A mainstream politikai elemzők természetesen nem sok esélyt adnak nekünk. De én igenis hiszem, hogy Lehet más a politika!, és ennek jegyében képesek lehetünk kicsinyíteni, lassítani, részt venni a folyamatokban. Kicsinyítés alatt azt értem, hogy megmutatjuk: kis lépésekkel, kézműves módszerekkel is lehet politizálni; lassításon azt, hogy nem az azonnali siker a célunk, hanem a hosszú távú építkezés, hiszen nekünk nem kell 4 év alatt „kielégíteni a hitelezőinket.”

L: Az embereknek bőségesen lesz idejük és alkalmuk, hogy megundorodjanak a választási kampánytól. Nekünk nincsenek olyan eszközeink, mint a nagy pártoknak, nincs pénzünk, kitartásunk valódi nagy kampányt folytatni, nem is hivatásszerűen foglalkozunk politikával. Inkább az újdonság erejével kívánunk hatni.

Bár az alapítók többségét környezetvédelmi, kulturális, ökológiai szervezetekben ismertük meg, az Élőláncban nem szervezetek vesznek részt – ezt a közhasznú státusz miatt nem is tehetnék – hanem egyének. Nem csak budapestiek vannak köztünk, hanem vidékiek is szép számmal; szerencse, hogy a környezet „helyben van”, és a környezetvédőknek rendre el kell hagyniuk szűkebb pátriájukat. Így az ország legkülönbözőbb részein szereztünk támogatókat, például ökogazdák, pedagógusszervezetek stb. köreiből.

L: Én körülbelül 50-100 emberre számítok, és természetesen, a szervezkedés során, a mögöttük álló, mögéjük szerveződő helyi csoportokra.

L: Éppen a kétpártosodás vezetett oda, hogy az emberek jelentős része kiábrándult a politikából. Rengetegen jobb híján, vagy tiltakozásképp szavaznak valamelyik nagy pártra, minden pozitív meggyőződés nélkül. Ezek az emberek azok, akik még egy rosszul reklámozott, kézműves módszerekkel szervezett pártra is rábukkanhatnak, és bizalmat szavazhatnak neki, még ha nincsenek is pontosan tisztában az ökológiai világnézet mibenlétével. Ha első pillantásra értelmiségi elitmozgalomnak tűnhet is az Élőlánc, bízom abban, hogy a józansággal, az „ökológiai realizmussal” sok és sokféle embert tudunk megszólítani.

L: Mint bárkit. Legyen értelmes, elkötelezett, legyen valamennyire tisztában az ökológiai világnézet alapjaival...De őket nem mi fogjuk kiválasztani, hanem a helyi csoportok döntenek, kit indítanak. Mi nem úgy működünk, mint a többi párt, ahol a Parlamentben a fizetett pártalkalmazottak ülnek, meg részben az ő munkaadóik. Nálunk a helyi csoport elhatározza, kit jelöl, ezt persze megbeszéljük, de semmiféle központ nem fogja megszabni Pestről, hogy például Pécsett kit indíthatnak. A helyi csoportok vezetői is tagjai lesznek a kibővített elnökségnek, ami az Élőlánc valódi vezető szerve.

L: A statisztika javítgatását csővégi megoldásnak tartom; szerintem a nők bekapcsolását a politikába ennél alapvetőbb szinten kell elkezdeni.

L: Végleges, részletesen kidolgozott programunk novemberre lesz, amiről természetesen majd közösen döntünk. Az alakuló ülésre elkészült programvázlatról annyit mondhatok, hogy alapvetően ökopolitikai álláspontot képvisel. Az ökopolitikát felszabadító mozgalomként határoznám meg – célunk, hogy felszabadítsuk a társadalmat a gazdasági kényszerűségek alól. Nyilvánvaló, hogy nem a társadalom van a gazdasági célokért, hanem a gazdaságnak kell társadalmi célokat szolgálnia. A neoliberális álláspont szerint társadalmi célok nincsenek, ahogy társadalom sincs, csak egyének és egyéni célok. Ez alapvető tévedés. A társadalmi célokat a helyi, szakmai, kulturális stb. közösségek maguknak állapítják meg. Röviden úgy fogalmaznám meg a célkitűzéseinket, hogy amennyiben az önrendelkezés és önszerveződés elvének útjából sikerül az akadályokat elhárítanunk, akkor már eleget tettünk az ökopolitika céljainak megvalósítása érdekében. Az önszerveződés természetesen ellentétben áll a gazdasági globalizáció és az európai integráció kijelölte szereppel. Ennek folytán újra kell gondolnunk nemzetközi kötelezettségvállalásainkat; a puszta alkalmazkodás politikája, amit Magyarország az elmúlt másfél évtizedben folytatott, szemlátomást nem vezetett jóra. Például nem tudtunk valódi partnerkapcsolatot kialakítani az EU-val, pedig az Unió nemcsak szupranacionális képződmény, hanem egyben a civil társadalmak szövetsége is. Emellett erősebb nemzetközi szerepet vállalhatnánk az ökológiai, társadalmi válság leküzdése érdekében. A gazdag országok elhárítják maguktól a felelősséget, a szegények pedig kényszerpályán mozognak, nincs erejük a változtatásra. Magyarországon, ebben a se nem szegény, se nem gazdag országban inkább gondolkozhatunk elfogulatlanul.

L: Először át kell tekinteni az ide vezető okokat. Nyilvánvaló, hogy az eddigi gazdaságpolitikai koncepció helytelen volt: egyéni vállalkozói logikával próbáltak egy országot irányítani. Ami az egyéni vállalkozó számára nyereségként mutatkozik – létszámcsökkentés, legköltséghatékonyabb technológia használata, a központban – Budapesten vagy az agglomerációban – működő telephely, az az ország számára munkanélküliség, környezetpusztulás, a vidék elnéptelenedése. A GDP növekedésével párhuzamosan romlott az emberek életminősége, főként, ami a veszteseket – ezt az egyharmadot – illeti. Mi a helyi, munkahelyteremtő, hazai, jellegükből adódóan főként kis- és középvállalkozások számára kívánunk kedvező feltételeket teremteni. Nem közvetlen fellépést sürgetünk a multinacionális cégek ellen, hanem a versenytársaikat szeretnénk előnyösebb helyzetbe hozni.

L: A neoliberális felfogás szerint az állam rossz tulajdonos. De az olyan szolgáltatásoknál, ahol a tulajdon célja nem a gazdasági haszonszerzés, és az állam törvényes kötelezettsége a szolgáltatás fenntartása, a privatizáció nemhogy nem javít a helyzeten, hanem egyenesen felelőtlenség.

L: Régen rossz, ha a civil társadalmat támogatni kell. Vagy akár az önkormányzatokat is ide vehetjük. Sokkal inkább az egyéni adományozás ösztönzését, valamint a helyi bevételek helyi szinten való meghagyását tartom megoldásnak. Amennyiben az újraelosztás mégis szükséges – főként a gazdag és szegény önkormányzatok vonatkozásában – az újraelosztásnak horizontális szinten, a központi hatalom kihagyásával kéne megvalósulnia. De a demokrácia szempontjából a legfontosabb, hogy az emberek akarjanak politizálni. A pártok elterjesztették, hogy a politikai piszkos, aljas üzlet, amivel nem is szabad foglalkozni; a politikai inaktivitás eredményeként pedig ki vagyunk szolgáltatva, bármit megtehetnek velünk. Csak a részvételi demokrácia demokrácia, a „részvétlen” demokrácia nem az.

L: Van más alternatíva, ha elfogadjuk a képviseleti demokráciát? Nincs. Részt kell vennünk benne, ott kell lennünk a törvényhozásban. El lehet érni helyi sikereket, de ezek mindig defenzív jellegűek. Tüntethetünk a Parlament előtt, de eredményesebb, ha jelen tudunk lenni a törvényhozásban. Amit most elkezdünk, az az útnak csak a legeleje, de a zöldek politizálódása máris megnöveli a zöldek ázsióját, és a pártok is – ha csak a választási ígéretek szintjén – felvállalnak zöld célokat. Ha ennek akár 1%-át képesek vagyunk felhasználni, máris elértünk valamit. A mi célunk nem a hatalom megragadása, hanem az, hogy értékelsőbbségeket vigyünk be a politikába. Ha ennek az az ára, hogy folyton lehurrognak, de aztán a média és a propaganda révén mégis megjelennek az ötleteink, elképzeléseink a napirenden, nekem úgy is jó. Én tanár szeretnék maradni, író, nem hivatásos politikus, nem ezzel akarok pénzt keresni.

L: „Múlhat-e az igazság a számok összeadásán?” - ahogy az anarchizmus atyja, William Goodwin mondta. Nem a számokon múlik a siker, hanem azon, hogy sikerül-e hitelesen bemutatnunk az ökopolitikát.

L: Mindenképpen új színt, új stílust képviselnénk az Országgyűlésben. Éppen múltkor vetette fel valaki az Élőláncon belül, hogy „hogyan akarunk így bemenni a Parlamentbe, hiszen nem is értünk mindenben egyet”. Erre én azt mondom, hogy nem is kell mindenben egyetérteni, ez egyáltalán nem cél. Itt nincs frakciófegyelem, nem szavazógépnek tekintjük a tagjainkat. Természetesen vannak alapvető kérdések, amelyben konszenzusra kell jutnunk, de ezen túl mindenki a saját lelkiismerete szerint politizálhat. Valaha, a 19. századi liberális demokráciában ez volt a normális, a Parlamentben mindenki a saját választókerületét és meggyőződését képviselte.

L: Nem.

L: Meg az SZDSZ-ből és az MSZP-ből... Nyitottak vagyunk. Azért ha Gyurcsány és Orbán jelentkezne, hogy be akarnak lépni, mindenképpen kéne szerezniük két-két ajánlót. Komolyabbra fordítva a szót, azt szoktam mondani, hogy mi nem akarjuk elcsábítani senki meggyőződéses szavazóit; beérjük azzal az egyharmaddal, aki eddig jobb meggyőződése ellenére, alternatíva híján szavazott egyikre vagy a másikra, esetleg ugyanezekből az okokból adódóan el sem ment szavazni.

L: A mondat első részével egyetértek – valóban fennáll annak a kockázata, hogy a pártalapításra fordított sok idő, energia hiábavalónak bizonyul. De ezt a kockázatot, mindazok miatt, amit eddig elmondtam, vállaljuk. Ami a többit illeti, nem tartom helytállónak. A civil mozgalom és a nyugati zöldpártok viszonya, ha konfliktusos, veszekedős viszony is, kölcsönösen előnyös együttműködésnek bizonyult. Az Élőlánc még annyira sem kíván „pártosodni”, mint ezek a nagy nyugat-európai zöldpártok; valójában semmiben sem különbözne mondjuk a Humusztól vagy a Levegő Munkacsoporttól, csak annyiban, hogy négyévenként alkalmat adna a választóknak, hogy támogassák. Kockázat? Magyarországon eddig több nevetséges, siralmas zöld párt is alakult, mi mégsem érezzük most ennek hátrányát. Ha alakul egy nálunk kiválóbb csapat 5-10 év múlva, éppúgy tiszta lappal indulhat, mint mi. Sőt, az első hadosztály, mint amilyen mi vagyunk, arra való, hogy betemesse a lövészárkokat, és megkönnyítse az utánuk jövők dolgát...