|
2011. október 03. hétfő, 21:51 |
|
Egysoros hír, kedd délelőtt. Ridegen koppannak a szavak. Az ember először a sírással küszködik. Mit siratunk? Magunkat. Mert egyedül maradtunk. Nem mehetünk hozzá többet. Elhagyta ezt a létszférát, sohase ülhetünk be már hozzá a szobájába, nem fürödhetünk többé a fényben, ami belőle áradt. A fájdalom, az önsajnálat rohamai elmúltával az ember fölébred.
Elhunyt Makovecz Imre - Ertsey Attila nekrológja
|
|
2010. november 07. vasárnap, 23:26 |
|

A pesti Kristóf téren 2010. október 8-án tartott élőlánc Budapest történeti belvárosáért demonstrált. A világörökségi védelem alatt álló belvárost sújtó, „Sukoró léptékű” gigaprojekt előkészítése elleni emeltük fel szavunkat. Erről szól a videóbeszámoló.
|
|
2010. november 03. szerda, 06:03 |
|

2010. november 7. vasárnap 16 óra Botrányos fordulat: az V. kerületi városvezetés annak ellenére kötött gazdasági megállapodást a Bécsi utca műemlék épületeit lebontani szándékozó befektetővel, hogy a tervek törvénytelenek. A jogszabály-ellenesség és a műemlékek megsemmisítése, ill. a tervezett pláza-szerű létesítmény ellen nagyszabású tiltakozó akcióval készülünk. November 7-én, vasárnap 16 órától tüntetünk - mindenkire számítunk!
|
|
|
2010. október 02. szombat, 22:57 |
|
.JPG)
Védjük meg a budapesti építészeti örökséget!
Kristóf tér - 2010. október 8. 15.00 óra
Tiltakozzunk együtt Budapest történeti belvárosának szétzúzása ellen!
Talán sokan még nem tudják, hogy a belváros szívében is „Sukoró léptékű” gigaprojekt előkészítése folyik, ami hamarosan átrajzolhatja Budapest világörökségi védelem alatt álló belvárosát.
|
|
2009. szeptember 17. csütörtök, 17:48 |
|
Mi lehet a válasz az emelkedő energiaárakra, a befizetendő csekkekre, és a klímaváltozásra? Mi lesz, ha egy szép napon minden összeomlik? Egyre többen szeretnének leválni a központosított rendszerekről, függetlenedni és önellátásra berendezkedni. Van-e olyan válasz, ami nem a csoda vagy az illúziók világába tartozik? A válasz az Autonóm Ház.
|
|
2007. augusztus 29. szerda, 21:03 |
"Akkor lehetne egy zöld kormányzati negyeddel villogni, ha lenne e mögött egy zöld energiapolitika és környezetpolitika, ami a passzív ház technológiát mindenki számára hozzáférhetővé teszi. Ez egy hiteles alapot adna a kormányzati negyednek is." - mondja Ertsey Attila építész, aki a kormányzati negyed győztes tervének a "passzív ház" részén dolgozott, és az érdekelte, hogy passziv és öko házként egy ekkora méretű épülettel mit lehet kezdeni? "Kormányok jönnek mennek, de ez az épület itt marad."
|
|
2007. július 13. péntek, 15:57 |
A budapesti épületek túlépítése nem most és nem a Vörösmarty téren kezdődött. A főváros építészetének régóta súlyos hiányossága az épületek egymáshoz képesti magasságának szabályozatlansága.
|
|
2007. június 26. kedd, 20:11 |
Talán még emlékeznek a pesti Vörösmarty téren a Vigadónak támaszkodó nagy, fehér ház népszerű nevére: Elizélt Palota. A tér fölött elbámuló vaksi fantáziátlanságával három évtizeden át vezette az építészeti semmitmondás fővárosi példáinak sorát: méltó társa a Kossuth téri METESZ-épület, a Kossuth Lajos utcai Chemolimpex, a Vegyterv régi székháza vagy az Országos Tervhivatal az Arany János utca elején. Az Elizélt Palota lebontása mérföldkőnek ígérkezett a magyar építészetben, hiszen a Vörösmarty tér mégiscsak az ország presztízscentruma. |
|
2007. május 24. csütörtök, 18:14 |
|
A SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kara és a régi-új Magyar Építőművészet folyóirat május 25-i Szellem az építészetben, Építészet és ezotéria című konferenciáján több élőláncos is előad, szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe. |
|
2007. április 21. szombat, 14:52 |
Kedveskéim! Gyermekecskék! Jövő szerdán, április 25-én, 6 órától Ertsey Attila bácsi, Véghely Tamás bácsi és Balog Robi bácsi elmeséli nektek, hogyan épül az ökoházikó. Gyertek el, a pocakotokat megtömhetitek sütivel és szörppel, és az esti mesére is épp hazaértek. De nem csak az egyszerű lelkeket várjuk a Szimplába. |
|
2006. július 14. péntek, 10:19 |
|
Beszélgetés a Tranzit Art Caféban Budapest múltjáról, jelenéről és jövőjéről. |
|
2006. július 05. szerda, 22:13 |
|
Az Élőlánc Magyarországért közéleti mozgalom, célja az ökológiai politika képviselete. Az országgyűlési választások előtt pártot alapítottunk, az önkormányzati választásokon civil jelöltek összefogását kezdeményezzük. |
|
2006. június 30. péntek, 19:16 |
Az Élőlánc Magyarországért június 30-án délelőtt zenés tüntetést tartott az Óbudai Önkormányzat előtt a Hajógyári sziget beépítése ellen. A Képviselőtestület meglepő módon elutasította a Szigetvédők Egyesület népszavazási kezdeményezését, de jóváhagyta a sajátját.
Ilyen volt: a Duna TV felvételei a tüntetésről
|
|
2006. június 30. péntek, 09:19 |
|
a Király u. 40-re kiírt építészeti ötletpályázat eredményhirdetésére |
|
2006. június 30. péntek, 08:59 |
Rehabilitációs városfejlesztéssel a belső kerületek BUDAPEST-KERTVÁROSSÁ válnak majd Budapest belső kerületeinek pótolhatatlan eklektikus építészeti örökségét a beépítést korszerűsítő rehabilitációs fejlesztés által lehet csak fenntartani. Az egész város értékét jelentősen emelő átalakítás ma uniós forrásokkal és az ingatlanpiac bekapcsolódásával megoldható. Ehhez az Európai Unió, a parlament, a kormány, a fővárosi és kerületi önkormányzatok, a tulajdonosok, az ingatlanfejlesztők, a bérlők és a nem-kormányzati szervezetek együttműködése és társadalmi közakarat szükséges. |
|
2006. június 16. péntek, 19:29 |
HVG - 2006. június 15. 12:23
Civil szervezetek tartottak demonstrációt a Hajógyári-sziget déli részének beépítése ellen az óbudai önkormányzat épülete előtt csütörtökön. A III. kerületi képviselő-testület a tüntetés idején rendkívüli ülésen tárgyalja a terület szabályozási tervét, amely feltétele a beruházás megkezdésének. Tovább... |
|
2006. június 16. péntek, 19:07 |
Népszabadság • 2006. június 16.
Tüntetés közepette fogadták el tegnap az óbudai városatyák azt a szabályozási tervet, amely lehetővé teszi a Hajógyári-sziget déli harmadának beépítését. A döntést rögvest fel is függesztette Tarlós István polgármester. Tovább... |
|
2006. június 15. csütörtök, 16:24 |
2006. június 15., csütörtök 12:43
Rendkívüli ülésén elfogadta a Hajógyári-sziget új szabályozási tervét a III. kerületi képviselő-testület; a döntést Tarlós István polgármester azonnal felfüggesztette, és az ügyet újratárgyalásra a június 30-ai önkormányzati ülésre utalta.
Az InfoRádió/MTI híre |
|
2006. június 13. kedd, 17:40 |
|
Június 15-én, csütörtökön az Óbuda-békásmegyeri Önkormányzat Képviselőtestülete rendkívüli ülésen tárgyalja az Óbudai (Hajógyári) sziget beépítésének ügyét. Az Élőlánc Magyarországért és több civil szervezet levélben kéri a Képviselőtestületet, hogy a tervezetet jelen formájában ne fogadja el, dolgoztassa át. |
|
2006. június 07. szerda, 13:17 |
|
Nem nézhetjük ölbetett kezekkel a főváros romlását! – a Budapest Társaság és az Élőlánc a pártoktól független összefogást sürget egy lakható város érdekében |
|
2006. május 24. szerda, 10:59 |
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd.
jegyzete 2006. május 23. 0:15 Az eredeti cikk a Magyar Nemzetben jelent meg.
„A Civil Szféra csak szabályszerűen játszhat, nem kezezhet és nem gyülekezhet, nem tarthat közterületen még sajtótájékoztatót sem, perelni ugyan perelhet ezekért a régi vacak házakért, de mire megnyeri a pert, az épület már régesrég nem áll.” |
|
2006. május 18. csütörtök, 12:59 |
|
Újabb tüntetésre készül az ÓVÁS és az Élőlánc Erzsébetvárosban: a városrész bontásra kijelölt, de szerintük értékes épületeire akarják felhívni a figyelmet. - A Kertész utca 23. előtt folytatják bontás elleni tiltakozásukat a civilek |
|
2006. május 18. csütörtök, 12:47 |
|
Május 23-án ismét demonstrációra készülnek a civilek, akik szerint Budapest egyes kerületrészeit, mely egyedi városképet kölcsönöznek a fővárosnak, tudatosan sorvasztják és rombolják le. Az Óvás! Egyesület már 2005 októberben levélben hívta fel a KÖH figyelmét a Belső-Erzsébetvárosban folytatódó bontásokra. Kevés sikerrel. |
|
|