| Szétlopják a belvárost! - ismét demonstrálnak a civilek |
| 2006. május 18. csütörtök, 12:47 | |
|
A demokrácia ott kezdődik, ahol a hatalom szerint véget ér – állította Gerle János, az ÓVÁS! Egyesület és az Élőlánc Magyarországért közös sajtótájékoztatóján, melyen a résztvevők leszögezték: minden rendelkezésre álló törvényi eszközzel fel kívánnak lépni a további épületrombolások ellen. Gerle elmondta, ami a demokrácia jegyében zajlik a VII. kerületben az egyenlő a történelmünk elherdálásával. Mint fogalmazott, határozottabb fellépést várnak a Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól, többek között azt, hogy rendelje el a Király utca 40. állagmegóvását. A részletekről szólva kifejtette, hogy a fekete lepellel borított épület törvényesen tovább nem bontható ugyan, ám állapotának dokumentálása sem ellenőrizhető. Kitért arra is, hogy a jelenleg műemlék védelem alatt álló épületek megvásárlását és felújítását akadályozzák, példaként egy olyan lakót említett, aki 15 éve szeretné megvásárolni lakását, mégsem lehetséges. Győr Attila, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal munkatársa szerint a hivatal nem hatóság, így jogosítványai nincsenek, kizárólag javasolhatja az állagmegóvást. A cikk folytatása, illetve a kapcsolódó képgaléria megtekinthető: http://www.gondola.hu/cikk.php?szal=48315 |




