| Demszky Gábor főpolgármester közleménye |
| 2006. február 18. szombat, 17:56 | |
|
Nem a városrész fejlődését kívánjuk hátráltatni, csupán az a cél, hogy a valódi értéket képviselő, védelem alatt álló épületeket megmentsük. Mindannyiunk felelőssége, hogy az UNESCO által védettséget élvező városrészek pusztulása ellen fellépjünk, illetve elősegítsük ezen területek rehabilitációját, a hagyományos városszerkezet megóvását. Éppen ezért a főváros saját kapacitását és városrehabilitációs rendeletét oly módon módosította, hogy az évek óta sikeresen működő programjában kiemelt szerepet kaphasson a régi pesti zsidónegyed megóvása, revitalizációja. A VII. kerület e lehetőséggel azonban mind a mai napig nem élt, mivel a fővárosi támogatás feltétele egy komplex városrehabilitációs program elkészítése és addig is a változtatási tilalom kimondása. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tavaly májusban műemléki jelentőségű területté nyilvánította az egykori zsidónegyedet. A KÖH állásfoglalása rögzíti, hogy a magyar világörökségi területek mag és védőterületeit egységesen kell kezelni, ami azt jelenti, hogy az adott zónában lévő épületek műemléki védelem alatt állnak. Ennek megfelelően a Belső-Erzsébetvárosra vonatkozó helyi építési szabályzat és a településrendezési tervek elkészítésekor a fővárosnak egyetértési joga van. Ezt a kerület figyelmen kívül hagyja. Törvényi változástatásra van szükség, annak érdekében, hogy a pillanatnyi – vélt vagy valós – kerületi és üzleti érdekek miatt a főváros épített értékei ne pusztulhassanak el. A jelenlegi önkormányzati rendszerben a Fővárosi Önkormányzatnak nincsen érdemi beleszólása a régi pesti zsidónegyedben zajló folyamatokba. Ezért csak kérni tudom a kerület vezetését, hogy módosítson szándékán és tegye lehetővé, hogy a Hild József tervezte lakóház és a többi még megmenthető épület megmeneküljön a pusztulástól. irály utca 40 |




