| Meghívó a Civilek a Kisikolákért, Kistelepülésekért Egyesület alakuló ülésére |
| 2008. január 11. péntek, 14:15 | |
|
Tisztelt Hölgyeim, Uraim! Tisztelt Meghívottak! Nagy tisztelettel meghívom Önt a 2008. január 25-én 10 órától kezdődő, Cserhátsurány Tessedik Sámuel Körzeti Általános Iskola és Óvodában megrendezésre kerülő tanácskozásra, és a Civilek a Kisiskolákért, Kistelepülésekért Egyesület alakuló ülésére. Köztudott tény, hogy kicsiny országunkban számos kistelepülés és számos kisiskola került szinte reménytelen helyzetbe, sok esetben saját hibájukon kívül, sok iskolára került lakat. Az első hullámokat túlélő intézmények és fenntartó önkormányzataik, messze erejükön túl áldoznak az intézmény megtartásáért. Ám látjuk, hogy a jelen szabályzók mellett, ebben a koncepcióban még több száz kisiskola lesz kénytelen bezárni kapuit. Ez gyöngíteni fogja a fenntartó települések, kis faluk népességmegtartó képességét. Tehát egyenesen vezet majd számos kistelepülés elöregedéséhez, illetve kihalásához, nehezen élhetőségéhez. Azt nem vitatjuk, hogy a technikával jobban ellátott, jobban felszerelt iskolában könnyebben, gazdaságosabban lehet tanítani. Mi, akik kistelepülésen élünk és gyermekeink kisiskolában tanulnak, vagy mi magunk is ilyen kis intézményben tanítunk, szeretnénk bizonyítani, hogy életképesek vagyunk és nem értünk egyet azzal, hogy iskoláinkat, lakóhelyeinket olyan lehetetlen helyzetbe kell hozni, ami valóban a fenntarthatatlansághoz vezet. Mi ismerjük értékeinket, és ezekkel szeretnénk szűkebb és tágabb pátriánkat szolgálni, hazánkat erősíteni, fejleszteni. Jelenleg viszont egyre inkább a másod-, vagy többedrendű polgárság érzése uralkodik bennünk. Tudjuk azt is, hogy választott képviselőinket, döntéshelyzetükben kötelezi a pártfegyelem is, tehát nem minden esetben vállalhatják következmények nélkül saját régiójuk érdekképviseletét. Ezért kívánunk létrehozni olyan civil szerveződést, aminek célja és feladata a kistelepülések és kisiskolák fenntarthatóságának bizonyítása, fejlesztése. Szent meggyőződésem és a tapasztalat is az, hogy a kistelepülések, a kisiskolák is létjogosultak és tudnak hasznára válni az országnak, csupán meg kell találni a kellő feladatokat. Ezt a munkát szeretnénk koordinálni, gyakorlatban bevált, vagy még csak elméletben létező lehetőségeket közzétenni és segítségére lenni a mindenkor regnáló vezetésnek abban, hogyan lehet mindezt a nemzet javára fordítani. A munkában részt vehet minden olyan természetes és jogi személy, aki célunk elérésében segítségünkre lehet. Azzal a nem titkolt szándékkal szeretnénk létrehozni e szervezetet, hogy segítve munkájukat, a mindenkori politikai és gazdasági vezetés tudomására hozzuk, az e kérdésekben közvetlenül érintettek szakmai véleményét és a meglévő értékeket. Ám ahhoz, hogy ennek kellő súlya legyen, szükségünk van az üggyel egyetértő, elismert, közismert, szakmai, gazdasági, politikai és média szereplők támogatására is. Kérem Önt, amennyiben célunkkal egyetért, szíveskedjen aktív megjelenésével, esetleg az egyesületben való részvételével hangsúlyt adni közös, iskola és település megmentő munkánknak. A szervezés megkönnyítése érdekében kérem, szíveskedjen szándékáról, lehetőségéről tájékoztatni. E-mailben: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. , vagy telefonon: 30 7474031, esetleg levélben 2676 Cserhátsurány Szabadság út 28. Alább olvashatja a tanácskozás tervezett programját. Várom megtisztelő válaszát, tisztelettel: Sztancsik József Igazgató A tanácskozás tervezett programja: Résztvevők érkezése, regisztráció 9 óra 30-tól 10 óráig. Résztvevők köszöntése: 10 óra 05 percig. Szántó József Polgármester. Vitaindítók: 10 óra 05-től, 10óra 55 ig. Dr. Simon Mihály Kerpen Gábor, PDSZ Szabó Gellért, Szentkirály polgármestere Sztancsik József, tanár Kávészünet. Jó tapasztalatok, elképzelések: 11 óra15 perctól-12 óra 00- ig. Szekciók beszélgetése: 12-10-től 13-10- ig. Ebéd, igény szerint: 13 10-től 14 00- ig. Egyesületalapítás: 14 00-tól 15 00- ig. Közben a szekciók beszélgetése is zajlik 15 30- ig. Zárszó, értékelés: 15 30-15 45- ig. Szekciók: Önkormányzati, Oktatási, Kistérségi, Szociális A program, egyenlőre tervezet. |




