| Futunk a pénz után! - beszámoló a rendezvény öt napjáról |
| 2008. március 29. szombat, 12:20 | |
|
1. nap. EGYBEFORRTAK A FUTÓLÁNCSZEMEKMinden előzetes várakozást felülmúló hatalmas lelkesedés és példaértékű összefogás kísérte végig a Futólánc 1. napi útját Telkibányától Felsőzsolcáig. Az érintett települések magukénak érezték az eseményt, és fontosnak tartották, hogy a Futóláncszemeket a saját településük és a szomszéd település között összekapcsolják. Az első napon érintett 14 iskola pedagógusai, diákjai, dolgozói közül több, mint ezren vettek részt a futáson. Telkibánya:Bereczky Béla, a telkibányai ökoiskola igazgatója elsőként jelentkezett a Futólánc programjára, és ennek döntő szerepe volt abban, hogy Telkibánya lett a futás kiinduló pontja. A 100 fős létszámot el nem érő, az elmúlt évben pályázati támogatásból kibővített kisiskola egy kis ékszerdoboz a zempléni hegyek között. A tantestület és a gyerekek valódi otthont teremtettek az iskolából, amelyben minden feltétel adott a magas szintű oktató – nevelő munkához. A rajt előtt az iskola tanulói dallal és verssel, az igazgató pedig gitárkísérettel járult hozzá a programnyitó ünnepség sikeréhez. A petíciót egy nagyon szép papírhengerbe helyezték. A Futóláncba minden gyerek bekapcsolódott. A település óvodásai kórusban üzentek a döntéshozóknak a futókon keresztül: „Maradjon az iskola! Maradjon az iskola!” BodrogkeresztúrBár Bodrogkesztúr nem a Futólánc útvonalán található, az általános iskola igazgatónője mégis fontosnak tartotta, hogy bekapcsolódjanak az akcióba. 3 kisbusszal reggel érkeztek meg Telkibányára, majd együtt futottak a helyiekkel Göncig. A petíciójukat maguk fogalmazták meg, és egy páratlanul szép, az iskola életét bemutató összeállítás kíséretében adták át a Futólánc képviselőjének. GöncAz iskola valamennyi (kétszáz) diákja az udvaron várta a telkibányai és bodrogkeresztúri futóláncszemeket, akik teljes létszámban érkeztek a településre. A rövid ünnepségen Ujj Zoltán, a Futólánc szervezője elmondta, hogy valamennyi iskola petícióját elviszik a Parlamentbe azzal a céllal, hogy a döntéshozók számára világossá tegyék a kisiskolákkal kapcsolatos egyetlen helyes álláspontot: a fejlesztés szükségességének álláspontját. A gönciek kiválasztott diákokból álló jól szervezett váltója gyorsan megtette a Göncruszkáig tartó 4 km-es távot. GöncruszkaA Futóláncot itt Göncruszka polgármestere köszöntötte, és kifejezte reményét, hogy az akció sikerrel zárul, és javaslataik nyitott fülekre találnak majd a minisztériumban. A helyiek is jól szervezett váltóval kapcsolódtak a következő településhez. VilmányKözel félszáz tanuló fogadta a göncruszkai futókat. Az iskola igazgatója is átadta iskolájának a kisikolák helyzetének javítására tett ajánlásait, majd útjára indította a váltófutásban szerepet vállaló gyerekeket. VizsolyVizsoly volt a nap fénypontja. Ide érkeztek be a vilmányi gyerekek, ezen kívül 3 másik település, Novajidrány, Fáj és Fulókércs diákjai, valamint a bodrogkeresztúri iskolások, akikVizsoly határában ismét bekapcsolódtak a futásba, továbbá megjelent a vizsolyi iskola összes tanulója. Felemelő látvány volt, amikor az út mentén 2 sorfalat alkotó vizsolyi diákok tapsa közben megérkeztek a többi iskola diákjai. A köszöntőket több száz gyerek hallgatta meg, a főúton erre az időre leállt a forgalom. A vizsolyi diákok futásban is jeleskedtek, és számottevően faragtak a reggeli késésből. AbaújszántóAz abaújszántói diákoknak elég nehéz dolguk volt, mert Felsődobszáig tartó útjukat számos erős emelkedő nehezítette. Ennek ellenére 2 kilométerenkénti váltásokkal tették meg a 10 km-es utat. Petíciójukat az iskola valamennyi diákja is aláírta. FelsődobszaBár a tanításnak már vége volt, mégis közel száz diák várta a lehetőséget Felsődobszán, hogy bekapcsolódhasson a Futóláncba. Ajánlásaikat egyedi papírhengerbe téve adták át. Az Alsódobszáig vezető szakasz a leghosszabb és a legnehezebb szakasz volt az első napon. 14 km-t és két rendkívül nehéz emelkedőt kellett leküzdeniük az iskola diákjainak, akik egy busszal és sok kerékpárral kísérték végig a futókat. AlsódobszaAz alsódobszai iskola kizárólag 11 év alatti gyerekeket tudott a Futásba beszervezni, hiszen az iskolában csak alsó tagozat működik. Ennek ellenére a kicsik sűrű váltásokkal, és nagy - nagy lelkesedéssel teljesíteni tudták a 11 km-es szakaszt. GesztelyGesztelyen az iskola diákjai a NOX együttes örökérvényű dalával fogadták a Futóláncot. „Adj erőt a rejtett álmoknak!” – énekelték, remélve, hogy a kisiskolák megmaradása kellő erő mozgósításával rejtett álomból kézzel fogható valósággá válik. Az atlétikusan jól képzett, diákok tökéletesen szervezett váltója kevesebb, mint fél óra alatt átért a szomszéd településre, Ongára. OngaA késő délutáni időpont ellenére több tucatnyi diák várta fegyelmezetten a gesztelyi futókat. Bár az ongai iskola 500 fős létszámával közepes méretű iskolának számít, mégis természetesnek tartották a programhoz való csatlakozást. A petíciót a diákönkormányzat elnöke adta át, majd az összes gyerek bekapcsolódott a Futóláncba, és a falu végét jelző tábláig futott. Onnan váltófutással jutottak el az ongai diákok az első napi 80 km-es szakasz befejező településére, Felsőzsolcára. FelsőzsolcaA futókat Nagy György a Felsőzsolcai ÁMK –hoz tartozó iskola igazgatója fogadta. 2. nap A TÁVOLSÁG SEM LEHET AKADÁLYA futóprogram második napján sem csökkent a kisiskolák aktivitása. Bár ezen a napon kevesebb települést érintett a Futólánc, mint az első napon, de a csatlakozó iskolák ugyanolyan lelkesedéssel vitték a váltóbotot, mint az első napon érintett települések iskolái. Ezen a napon 6 iskola mintegy kétszáz diákja kapcsolódott be a stafétába. FelsőzsolcaAz előző napi befutó egyszersmind a mai nap rajthelye is volt. Az ÁMK tagiskolájának mintegy hatvan diákja futott el Miskolcra, kb. 5 km távolságra. A diákok testnevelő tanáruk vezetésével nagyon fegyelmezetten együtt futva tették meg a távot. MiskolcBár Miskolc nagyváros nagy iskolákkal, mégis akadtak oktatási intézmények, amelyek fontosnak tartották a Futólánchoz való csatlakozást. A Görög Katolikus Általános Iskola mintegy 30 diákja a Megyeházáig tartó útszakaszon fokozatosan bekapcsolódva, a Teleki Tehetséggondozó Kollégium diákjai pedig egymást váltva futották le a következő 5 km-t. A Megyeháza előtt Hideg Imre, a Borsod megyei Önkormányzat Hivatalának oktatási és művelődési főosztályvezetője köszöntötte a Futólánc résztvevőit, melynek képviseletében Ujj Zoltán szervező ismertette a váltófutás célját és szellemiségét. Az eseményen megjelent Ódor Ferenc a Megyei Közgyűlés elnöke, és Halász Rezső, a Faluszövetség képviselője is. A Megyeházától a Teleki Kollégium diákjai vitték tovább a stafétát, és a Bükkszentkeresztig tartó, végig emelkedő, hatszáz méteres szintkülönbségű, 17 km-es távot fantasztikus erőbedobással és szívóssággal, zokszó nélkül teljesítették. BükkszentkeresztBükkszentkereszten az iskola valamennyi diákja izgatottan várta a staféta érkezését. Az iskola előtt rövid beszédet mondott Halász Rezső, ezúttal, mint a település polgármestere, Telekes Józsefné iskolaigazgató, Ujj Zoltán, a Futólánc szervezője, és Ács Sándorné, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom elnökségi tagja. Valamennyien kifejezték reményüket, hogy a program hozzájárul majd a kisiskolák helyzetének megváltozásához. A rövid ünnepség után az iskola alsó tagozatos diákjai vitték a váltóbotot Hollóstetőig, ahonnan már a felsősök futottak el Répáshutáig. A település iskolája a bükkszentkereszti intézmény tagiskolájaként működik, Répáshutától a helyi felsősök vállalták a Felsőtárkányig tartó huszonhárom kilométeres utat. Így a bükkszentkereszti és répáshutai összevont iskola diákjai az eddigi leghosszabb, 36 km-es nehéz, hegyi útszakaszt teljesítve a Teleki Kollégium diákjaihoz hasonló kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. FelsőtárkányFelsőtárkányban Borsó Józsefnek, a kisvasút vezetőjének köszönhető, hogy nem szakadt meg a lánc. Egy tízéves helyi gyerek vitte a váltóbotot Eger határáig. Az utolsó km-eken Ujj Zoltán szervező is láncszemmé változott, és segítette a Futólánc haladását. EgerEger határától a Felsővárosi Iskola Tinódi tagiskolájáig helyi tájfutók futottak, majd az iskola harminc tanulója vette át a stafétát a 24-es út kezdetéig. Innen ismét a tájfutók következtek, akik kiváló állóképességüknek köszönhetően különösebb erőlködés nélkül jutottak el Egerbaktára. EgerbaktaA második nap céljában Séra Jánosné, az egerbaktai iskola igazgatónője fogadta a futókat. 3. nap A TÁVOLSÁG TOVÁBBRA SEM AKADÁLYA Futólánc 3. napján, szombaton az iskolai szünnap ellenére is vállalták a csatlakozást az útvonal iskolái. Ezen a napon 4 iskola mintegy száz diákja kapcsolódott be a stafétába. EgerbaktaAz iskola igazgatónője és tanárai indították el a megjelent diákokat, akik a település határáig futottak. Onnan 2 tapasztalt futó egymást váltva vitte a váltóbotot Sirokon át Recskig. RecskA diákok a település határában várták a váltót, aztán az iskola előtti rövid köszöntés után Recsk nyugati határáig futott a harminc lelkes diák. Innen egy helyi futó vitte át a váltóbotot Parádra. ParádA parádi diákok is a falujuk nyugati határáig futottak. Onnan a mátraszentimrei iskola diákjai vették át a stafétát, és futottak el Mátraszentimréig. MátraszentimreA mátraszentimrei iskola teljes létszámban, közel negyven fővel képviseltette magát a Futóláncban. Az igazgatónő és a polgármester is aktív részese volt a szervezésnek és a futásnak. Nemcsak a Pásztóig vezető 22 km-t teljesítették, hanem bevállalták a Parádtól Mátraszentimréig tartó 23 km-t is Így 45 km-es futásukkal a Futólánc leghosszabb szakaszának teljesítését mondhatják magukénak!PásztóA Dózsa György iskolánál Bartus László oktatási osztályvezető fogadta a futókat. 4. nap A FALUSI KISISKOLA VASÁRNAP IS ÉL.A futóprogram negyedik napján, vasárnap sem csökkent az összefogás ereje. Hétvége ide vagy oda, a csatlakozó települések iskoláinak diákjai, tanárai továbbra is lelkesen fogadták a Futóláncot, és örömmel csatlakoztak hozzá. Ezen a napon 10 iskola mintegy háromszáz diákja kapcsolódott be a stafétába. PásztóA Dózsa György Általános Iskola és a Gárdonyi Géza Általános Iskola 9 diákja és 1-1 testnevelő tanára vitte tovább a Futóláncot a 12 km-re lévő Alsótoldig. A gyerekekhez csatlakozott Mecser Lajos, az utóbbi 50 év legkiválóbb hosszútávfutója, és Zentai József, kiváló tájfutó is. AlsótoldBár Alsótoldon már megszűnt az iskola, mégis akadt egy lelkes, egykoron itt tanító pedagógusnő, valamint 3 diák, akik továbbvitték a stafétát Cserhátszentivánig. Bekapcsolódott a futásba Jusztin Ferenc, hússzoros magyar bajnok veterán atléta is. A futók meglátogatták annak a közlekedési balesetben meghalt gyermeknek a sírját is, aki az iskolabezárás miatt kényszerült a számára végzetessé vált utazásra. CserhátszentivánInnen Cserhátsurányig, majd pedig Magyarnándorig a cserhátsurányi iskola jól felkészített tanulói futottak. Igazgatójuk, az ízig-vérig sportember Sztancsik József, bár nem tudott velük futni, mert éppen a prágai félmaratonon vett részt, de előzetes szervező munkájával nagyban hozzájárult a Futólánc Nógrád megyei sikeréhez. HerencsényA település polgármester asszonya működő iskola híján finom házi süteménnyel és üdítőitallal várta a futókat. CserhátsurányA rövid ünnepség itt sem maradt el, a 20 helyi diák meghallgatta Ujj Zoltán szervező tájékoztatását a Futóláncról, majd folytatta útját Magyarnándor felé. MagyarnándorA polgármester és az igazgató, mintegy harminc gyerek, és néhány helyi futó társaságában várta a cserhátsurányi iskolásokat. A petíció átadása után a magyarnándori diákok gyorsan teljesítették a Nógrádkövesdig tartó három és fél kilométert. NógrádkövesdItt is megjelentek az iskola diákjai és tanárai, szintén kb. harmincan. Az igazgatónő indította útjára a gyerekeket, akiknek egy része futva, másik része kerékpáron érkezett meg Galgagutára. GalgagutaGalgagután a helyi alsó tagozatos iskola vezetőjén kívül a közeli Erdőkürt képviseletében is eljött egy pedagógus, és a rövid ünnepségen mindkét iskola nevében átadták petíciójukat. A harmincfős helyi „küldöttség” szintén futva és kerékpáron érkezett a szomszédos Nógrádsápra. NógrádsápA település polgármestere markáns és határozott beszédében fejezte ki elmarasztalását a kisiskolák ellehetetlenülését eredményező oktatáspolitikával szemben. A közel negyven főnyi érdeklődő meghallgathatott még egy szép verset is, majd a diákok váltója továbbindult. Nézsa Az iskolának otthont adó gyönyörű kastély előtt várta hatvan helyi diák, tanár és szülő a nógrádsápiak érkezését. Az iskola igazgatónője és Ujj Zoltán szervező az épület árkádja alatt mondták el köszöntő beszédüket a kertet megtöltő hallgatóságnak. KeszegA nézsai iskola helyi tagiskolája a kultúrotthonnál várta a Futóláncot, előtte azonban a nézsai diákok összeálltak egy fényképre a régi iskolaépület (egy romos állapotában is szép kúria) előtt. A keszegiek is legalább hatvanan várták a stafétát, majd a tagiskola igazgatója is átadta petíciójukat a Futólánc szervezőjének. Az ünnepség után az iskola 30 diákja együtt futott át Pencre. PencA Futóláncot a helyi iskola igazgatónője fogadta, majd az érdeklődőknek megmutatta az iskolát. 5. nap A VÉGÉN CSATTAN AZ OSTORAz utolsó napon felkerült a korona a Futólánc (szemek) fejére. Ötszáznál is többen csatlakoztak a futáshoz a nap folyamán! PencAz iskola valamennyi (mintegy száz) diákja megjelent a reggeli indulásnál, hogy aztán együtt induljanak el a következő falu irányába. A kicsik a falu végéig, a nagyobbak a szomszéd falu, Rád iskolájáig vitték a stafétát. RádItt is teljes létszámban (kb. száz fő) megjelent az iskola, a petíció átadása után 8 fiú és 8 lány képviselte a többi diákot a Vácig tartó futásban. Vác, Földváry Általános IskolaAz iskola 2 testnevelő tanára, és 20 gyerek várta a rádiakat, kiegészülve a Kismarosi Általános Iskola 15 diákjával. Párszáz méter után a biztonságos kerékpárútra fordultak rá a diákok, és egészen Sződligetig futottak rajta. SződligetAz iskola 8 diákja várta a Futóláncot a kerékpárúton, majd a váciakkal és a kismarosiakkal együtt felfutottak az iskolához. A petíciót Sződliget polgármesterasszonya adta át. Innen az iskola valamennyi diákja átfutott Felsőgödre, ahonnan Kovács István hosszútávfutó vette át a váltóbotot, és vitte 2 kilométeren át. GödGödre érve a székesfehérvári Ciszterci Gimnázium és Tar Bertalan testnevelő tanár és hosszútávfutó vezetésével a gödi Huzella Tivadar Általános iskola diákjai kapcsolódtak be a Futóláncba. A Huzella Tivadar Általános Iskolába érve, a Búzaszem Általános Iskola bekapcsolódásával mintegy ötven diák jelenlétében megtörtént a petíciók átadása, és a 3 iskola tanulói futottak tovább Dunakeszi felé. DunakesziDunakeszire érve egy rövid szakaszon a helyi Kőrösi Általános iskola diákjai is csatlakoztak a futókhoz. Az alagi lóversenypályához érve a gödiek elbúcsúztak a Futólánctól, innen a káposztásmegyeri gyülekezőhelyig a fehérvári gimnázium diákja vitte el a váltót. Budapest, KáposztásmegyerTöbb, mint száz lelkes diák és felnőtt várta a Futóláncot, hogy az utolsó 13 km-en bekapcsolódhasson a stafétába. Eljöttek a Fejér megyei iskolák – Mezőkomárom, Mátyásdomb, Füle, Jenő és Zichyújfalu - küldöttei. Az útvonal további részén csatlakozott még Tabajd is. Újra itt voltak a cserhátsurányiak. Tovább futott a fehérvári Ciszterci Gimnázium különítménye is. És persze eljött néhány lelkes amatőr futó, aki örült a közös futás lehetőségének, és egyetértett a céljával is. A Futóláncot egész autókonvoj kísérte rendőri felvezetéssel. Másfél – két kilométerenként váltották egymást a futók, így a csapat folyamatosan együtt tudott maradni. A Margit-hídhoz érve újabb százfőnyi csapat várta a Futóláncot, itt már felsorolni is lehetetlen, hogy honnan érkeztek még diákok, tanárok, szülők, szimpatizánsok. Itt csatlakozott a futáshoz Kerpen Gábor, a PDSZ képviselője is. Rövid megállás után kétszázfős Futólánc érkezett az Országház elé. Az érkezőket először Lányi András, az Élőlánc Magyarországért Mozgalom egyik vezetője köszöntötte, majd a résztvevők a Parlament főbejárata elé vonultak, ahol Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, és a parlamenti frakciók képviselői várták a futóláncszemeket. Szili Katalin, Lezsák Sándor, majd Tatai Tóth András köszöntője után Ujj Zoltán, a Futólánc szervezője átadta azt a nemzeti színű szalaggal átkötött dobozt, amely a csatlakozó iskolák petícióit tartalmazta. Szili Katalin megköszönte az iskolák ajánlásait, ígéretet tett a kisiskolák helyzetének javítását célzó kezdeményezések támogatására, majd lehetőséget biztosított arra, hogy a jelenlévők látogatást tehessenek az Országházban. A FUTÓLÁNC LÁNCSZEMEI Az útvonalon- Telkibánya - Gönc - Göncruszka - Vilmány - Vizsoly - Abaújszántó - Felsődobsza - Alsódobsza - Gesztely - Onga - Felsőzsolca - Miskolc – Görög Katolikus Általános Iskola - Miskolc – Teleki Tehetséggondozó Kollégium - Bükkszentkereszt - Répáshuta - Felsőtárkány - Eger – Felsővárosi Tinódi Általános Iskola - Egerbakta - Recsk - Parád - Mátraszentimre - Pásztó – Dózsa György Általános Iskola - Pásztó – Gárdonyi Géza Általános Iskola - Alsótold - Herencsény - Csehátsurány - Magyarnándor - Nógrádkövesd - Galgaguta - Nógrádsáp - Nézsa - Keszeg - Penc - Rád - Vác – Földváry Általános Iskola - Sződliget - Göd – Huzella Tivadar Általános Iskola - Göd – Búzaszem Általános Iskola - Dunakeszi – Kőrösi Általános Iskola Az útvonalon kívüli iskolák- Bodrogkeresztúr - Fáj - Fulókércs - Novajidrány - Erdőkürt - Kismaros - Mezőkomárom - Mátyásdomb - Füle - Jenő - Zichyújfalu - Tabajd - Székesfehérvár – Ciszterci Gimnázium További csatlakozó- Fejér megyei közgyűlés ZÁRSZÓA Futólánc soha nem látott, példaértékű összefogást hozott létre. Magyarországon a kisiskolák érdekében ilyen nagyságrendű megmozdulás még sohasem volt. Bebizonyosodott, hogy az összefogás ereje bármilyen fontos cél elérését lehetővé teszi. A Futóláncba bekapcsolódott 51 iskola mintegy kétezer diákja és tanára, a polgármesterek, a szülők, a futók, a szimpatizánsok, a falvak lakói, és mindenki, aki valamilyen módon részt vett ebben az összefogásban, azzal a büszke érzéssel tekinthet vissza erre az öt napra. hogy maga is hozzájárult a kisiskolák megmaradásához. Minden lánc olyan erős, mint amilyen erős a leggyengébb láncszeme. Ennek a Futóláncnak nem voltak gyenge, csak erős láncszemei. Egy ilyen erős futóláncszemekből álló élőlánccal pedig bármekkora kátyúból ki lehet húzni a kisiskolák szekerét. A Futólánc megmutatta az irányt, most már a döntéshozókon a sor. A magam részéről ezúton mondok köszönetet mindenkinek, aki tevékenységével hozzájárult a Futólánc sikeréhez. Sportbaráti üdvözlettel: Ujj Zoltán a Futólánc szervezője |





