| Az MVM Zrt. a nemzet tulajdona! |
| 2007. augusztus 24. péntek, 09:16 | |
|
Az Energiapolitika 2000 Társulat állásfoglalása az állami vagyontörvényről Társulatunk sokszor dokumentált álláspontja, hogy a kormányzat és az önkormányzatok kizárólag a törvényalkotói és szabályozói funkciók gyakorlásával nem tudják a közösség érdekében indokolt befolyásolást megvalósítani az energetikában. Ezért a magántulajdon mellett szükség van az energiapiacon jelentős piaci erőt felmutató közösségi (állami, önkormányzati) tulajdonosi jelenlétre is. A privatizáció óta először 2005-ben alakult ki kormány és ellenzék között egyetértés az MVM, a Paksi Atomerőmű, az OVIT és a Mavir társaságcsoport 99 %-os állami tulajdonban tartására és egységének helyreállítására.
A villamos energia törvénnyel egyidejűleg benyújtott állami vagyonról szóló törvényjavaslat ennek az egységnek a megbontására irányult. A Villamos Energia Törvény (VET) javaslatáról kiadott állásfoglalásunkban (2007. június 4.) ezt írtuk: “Az új vagyongazdálkodási törvényben az MVM Zrt-t továbbra is 99 %-os állami tulajdonban kell tartani.” Sajnos a Parlament mégis megszavazta az állami vagyonról szóló közösség ellenes törvényt, amely szerint a magyar energetikai vagyon maradékának, az MVM Zrt. nemzeti villamos társaság tulajdonának, csak 75%-a marad tartósan állami tulajdonban, vagyis a 25 %-a privatizálható. Különösen aggasztó ez akkor, amikor a villamos energia törvény elfogadása után sem szűnik a GKM, a GVH és a MEH által is fenntartott MVM-fóbia. Ennek ideológiai alapja — most már a törvényre hivatkozva — a piaci erőfölénnyel való visszaélés előlegezett, de nem megalapozott vádja. Jellemző, hogy a GKM társadalmi vitára bocsátott energiastratégiája említést sem tesz az állami/közösségi tulajdon szerepéről, amint ezt az erre vonatkozó állásfoglalásunkban (2007. június 30.) is hiányoltuk. A Gazdasági Miniszter nyíltan hangoztatja az MVM privatizálásának szükségességét. A VET elfogadását követő sajtóbeszélgetésen a GKM szakállamtitkára kifejtette, hogy a törvény mennyire sikerült jól és mennyire fogja a valós verseny kialakulását elősegíteni, az lemérhető lesz az MVM további lépéseiből, a privatizáció alakulásából. A MOL ellenséges felvásárlására utaló OMV akciók érdekes módon kormányzati körökben is nagy felzúdulást keltettek, ami annak utólagos elismerése (felismerése?), hogy a stratégiai jelentőségű energetikában az államnak meg kellene (kellett volna) őriznie tulajdonosi befolyását. A Pénzügyminiszter az ellenséges kivásárlást megakadályozó szabályozásról, a Miniszterelnök kormányzati intervencióról beszél. Mintha elfelejtették volna, hogy a MOL 25 %-os állami tulajdonrészét a Medgyessy és a Gyurcsány kormányok adták el, ami ellen 2005. december 5-én, a “Tiltakozunk az állami tulajdonú MOL részvények eladása ellen!” c. állásfoglalásunkban emeltünk szót. Vagyis a hatékony védelem az, ha az energetikai tulajdont nem adják el, hanem nemzeti tulajdonban tartják, amint ezt felelős államok (Franciaország, Csehország) is teszik. Az MVM Zrt. még 99 %-os nemzeti tulajdonban van. Azért nemzeti tulajdon, mert ez az állapot — mint említettük — 2005-ben szinte egyhangú parlamenti döntéssel jött létre, tehát a nemzet akaratát tükrözte. Ennek a megbontását jelentené a vagyongazdálkodási törvény hatálybalépése, amely kormányzati akaratból az állami tulajdonrészt 75 %-ra csökkentené. A feltételes módot az indokolja, hogy ezt — szinte az éjszaka leple alatt sietséggel létrehozott — az állami vagyonról szóló törvényt a Köztársasági Elnök megfontolásra visszaadta a Parlamentnek. Van tehát még lehetőség a nemzeti érdek érvényesítésére! Budapest, 2007.július 4. Energiapolitika 2000 Társulat Elnöksége
Az Energiapolitika 2000 Társulat elnöksége egyetért a "Nem eladó!" című felhívással, a 2007. szeptember 8-adikai tüntetést támogatja és résztvesz azon. |




