Letöltések

AZ ÖKOPÁRT

alapítva: 2005-ben
„Te magad légy a változás,
amelyet látni szeretnél!”

Hitvallásunk, az Élőlánc Credo


Földbirtok-politika:
Kié legyen a föld?

-----------------
Miért akarjuk megmenteni Kishantost?

>>> Nemzeti Zarándoklat

„Vannak helyzetek, amikor nem lehet tovább visszavonulni”
(Sólyom László beszédéből, 2009. március 15.)

Az egyre súlyosbodó gazdasági válság, az államadósság, melyet unokáink is fizetni fognak, megfoszthat mindentől, amit szeretünk és amit féltünk. A nyomor és az elkeseredés erőszakot szül, a gyűlölet gyűlöletet. Az ország élére ismét a megkérdezésünk nélkül állítottak kormányt. Ez a demokrácia megcsúfolása. Nekünk magunknak kell kimondanunk: ami most történik, az érvénytelen! Csatlakozunk a zempléni Komlóska és Pálháza polgármesterének kezdeményezéséhez: részt veszünk a Nemzeti Zarándoklaton, és erre kérünk minden jóérzésű embert. Az út, amit közösen megteszünk, jelezze egy új korszak kezdetét! Olyan korszakét, melyben a közösségek maguk döntenek a jövőjükről, ellenőrizni tudják vezetőiket, s a hatalom, a tudás, a vagyon a közjót szolgálja. A Nemzeti Zarándoklat lelki, társadalmi és politikai célokat szolgál. A közöny és a beletörődés ellen mozgósít, jó- és balsorsunkért viselt személyes felelősségünkre emlékeztet. A felhívás teljes szövege itt olvasható


A felhívás
A
nyugati szárny

Térkép

Jelentkezés vidéki útvonalra

Nemzeti
Zarándoklat
.hu

Mit kívánunk
a Magyar Nemzetnek?
  Információk a június 20-i budapesti helyszínre 



Nem sokaság, hanem lélek ... - Meghívó Nyomtatás E-mail
2010. február 15. hétfő, 18:04

Köteles László és Lesovics Miklós polgármesterek, a Nemzeti Zarándoklat kezdeményezői, az Élőlánc Magyarországért, az eseményről készült film rendezői – Dárday István és Szalai Györgyi -, valamint az Uránia Nemzeti Filmszínház szeretettel meghívják Önt és családját, barátait és munkatársait 2010. február 20-án szombaton du. 17 órára az URÁNIA NEMZETI FILMSZÍNHÁZBA (1088 Budapest, Rákóczi u. 21.) a film ősbemutatójára, a vetítést követő eszmecserére és fogadásra.

 
Nemzeti Zarándoklat a Hír Tv-n Nyomtatás E-mail
2009. augusztus 19. szerda, 06:34

Augusztus 20-án, 18 órakor mutatja be a HÍR TV Dárday István filmjét a Nemzeti Zarándoklatról!
 
A filmet augusztus 23-án, 22 órakor megismétlik.

Az adás nézhető az interneten is, a csatorna egy órával késleltetett adásában.

 
Elindult az északi szárny is Nyomtatás E-mail
2009. június 16. kedd, 14:21

A nyugat-nógrádi településeket futók keresték fel a zarándoklatra szóló meghívóval. A Nemzeti zarándoklat északi szárnyának résztvevői Somoskőújfaluból hétfőn indultak és Enrefalváig jutottak. Ma Szécsényből indult a csapat és Balassagyarmatra érkeznek várhatóan 16 órára. A futók az utolsó szakaszukat teljesítik és este érkeznek be szintén Balassagyarmatra.

 
Információk a 20-án, Budapesten csatlakozóknak Nyomtatás E-mail
2009. június 14. vasárnap, 10:27

Gyülekezési helyszínek, program - Hogyan utazhatunk szombaton? - Tudnivalók a vasúti közlekedésről - Néhány ajánlott vonat indulási-érkezési ideje június 20-án

 
Elindult a Nemzeti Zarándoklat nyugati szárnya is Nyomtatás E-mail
2009. június 13. szombat, 23:24

Ma útjukra indultak a Nemzeti Zarándoklathoz nyugatról csatlakozók is. A zarándokokat Várszegi Asztrik főapát indította el. Mint mondta, bár megkaptuk szabadságunkat, de mégsem tudtunk vele élni. Ezért kívánunk mindannyian zarándokútra kelni, hogy ez iránti vágyunkról beszéljünk, s erről tanúságot tegyünk. Ács Sándorné, az Élőlánc elnökségi tagja hangsúlyozta, hogy közügyeinkben, nemzeti kérdéseinkben nem egymás ellen, hanem egymásért kell küzdenünk. Nem legyőzni, hanem meggyőzni kell egymást, hogy mi a helyes út. Az első nap eseményeiből készült rövid képes összefoglalót Korom Károly készítette.

 
Köteles László a Nemzeti Zarándoklatról Nyomtatás E-mail
2009. június 13. szombat, 08:54
Pálháza polgármestere a Nemzeti Zarándoklatról beszél a Zemplén TV stúdióbeszélgetésén.
 
Ünnepélyes megnyitóval indult el Pálházáról a Nemzeti Zarándoklat Nyomtatás E-mail
2009. június 11. csütörtök, 01:00

10-én reggel 8 órakor ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Nemzeti Zarándoklat Pálházán. A nemzet egységének megteremtéséért létrejött mozgalom magán az egyház áldásával indult Pálházáról. A résztvevők gyalog Mikóházán és Széphalmon át Sátoraljaújhelybe érkeztek, ahol rövid pihenő és ünnepség várta a menetet.

 
Ökológiai rendszerváltozást! Nyomtatás E-mail
2009. június 02. kedd, 19:23
Ezzel a címmel rendezünk tanácskozást Nagy Imre és társai újratemetésének huszadik évfordulóján, 2009 június 16-án délután 2-kor, Tatabányán, a csónakázó tó partján, melyre szeretettel várjuk
 
A nyugati szárny útvonala Nyomtatás E-mail
2009. május 30. szombat, 11:59

A Nemzeti Zarándoklat nyugati szárnyának útvonaltervezete. Változás még lehetséges, de minden változást ezen az oldalon frissítésként közzéteszünk!

 
Mit kívánunk a Magyar Nemzetnek? Nyomtatás E-mail
2009. május 27. szerda, 19:53

A Nemzeti Zarándoklat kezdeményezői és szervezői várják útjukra honfitársaikat, s kérik, hogy hozzák magukkal közérdekű gondjaikat, követeléseiket. A Zarándoklat kezdetére a szervezők is összeállítottak egy 24 pontos követelést.

 
Csatlakozzunk a Nemzeti Zarándoklathoz! Nyomtatás E-mail
2009. május 22. péntek, 21:14

Csatlakozunk a zempléni Komlóska és Pálháza polgármesterének kezdeményezéséhez: részt veszünk a Nemzeti Zarándoklaton, és erre kérünk minden jóérzésű embert. Az út, amit közösen megteszünk, jelezze egy új korszak kezdetét! Olyan korszakét, melyben a közösségek maguk döntenek a jövőjükről, ellenőrizni tudják vezetőiket, s a hatalom, a tudás, a vagyon a közjót szolgálja.

 
Most mi jövünk! Nyomtatás E-mail
2009. május 11. hétfő, 22:29

Az Élőlánc Magyarországért felhívása: csatlakozunk a Nemzeti Zarándoklathoz!

 
Van nép és van akarat Nyomtatás E-mail
2009. április 26. vasárnap, 16:27

MCO.net - Az Élőlánc Magyarországért jó alkalomnak tartja a mozgalom szervezését a magyar közigazgatás millenniumának alkalmából. A Zarándoklattal kapcsolatban Lányi András, az ökopárt alapítója, elnökségi tagja osztotta meg velünk gondolatait.

 
Útban önmagunkhoz Nyomtatás E-mail
2009. április 24. péntek, 15:29

A rendszerváltozás kora rövidesen véget ér, és a nagy osztozkodás eredménye visszafordíthatatlanná válik. Az állam vagyona a  pártokráciának és üzletfeleiknek jutott, az állam adóssága az adófizetőknek. Reklamációnak ezentúl nincs helye: törvény nem sérült. Minek sértené, aki maga hozza a törvényt, napi érdekei szerint? És hogyha sérül, ugyan ki kérje számon, ha egyszer a köztársaság elnökének szava ugyanúgy nem számít, mint a számvevőszéké, az országgyűlési biztosoké vagy a népi tiltakozásé, hiszen a jogállam díszletei között már a látszatokra is alig ügyelő pártkatonák intézkednek? Kiről vegyen példát a kis bűnöző, ha nem a nagyokról és sikeresekről, akik mindig megússzák büntetlenül?

 
Nemzeti Zarándoklat Nyomtatás E-mail
2009. április 21. kedd, 17:23

Két zempléni település, Komlóska és Pálháza polgármestere nemzeti zarándoklatra hívja az országot. Az alkalom: a magyar közigazgatás millenniuma - megyerendszerünk ezer éves. Az ok: az ország romlása - melyet politikai vezetői megállítani többé nem képesek -, a kilátástalan nyomorúság és az erőszak elharapózása. Tiltakozni akarnak a válságot súlyosbító kormányzati intézkedések ellen. Az iskolabezárások, a vasút tönkretétele, az egészségügy forrásainak megkurtítása, az ivóvíz-ellátás piacra vitele, a Nemzeti Földalap földjeinek idegen kézbe juttatása jelzi, hogy a kormány kész feláldozni a csődbe vitt ország jövőjét, hogy kielégítse hitelezőit.

 
Követeljük a parlament feloszlatását! Nyomtatás E-mail
2009. április 07. kedd, 17:45

Nem új miniszterelnököt, hanem új politikát akarunk: ne a kötést cserélgessék sebeinken, hanem a kezelés módján változtassanak! Ne a színfalak mögött alkudozó pártok adjanak ismét kormányfőt az országnak! Az új választások kiírása ma a jogállam rendjébe vetett bizalom helyreállításának első feltétele.

 

 


Képtár térkép

Joomla! Template by Red Evolution - Joomla Web Design