| Esztergom: Önkormányzás vagy önkényes kormányzás? |
| 2009. szeptember 06. vasárnap, 07:53 | |
|
Újabb pofon a pedagógusoknak – ezúttal jobbról Az Élőlánc Magyarországért elnökségének nyilatkozata
Baljós jelek a pedagógus társadalom számára, amely a Fidesz kormányzásától a tanárok kiszolgáltatottságának mérséklését, sorozatos megaláztatásaik végét reméli. Az Élőlánc Magyarországért elnöksége sürgős bizalomerősítő lépéseket vár a Fidesz MPSZ-től. A választásokra készülő ellenzéki párt nem hagyhatja szó nélkül az esztergomi polgármester túlkapásait. Az emberek inkább hisznek a tetteknek, mint a szavaknak: a Szent István Gimnázium tanárai ellen folyó büntetőhadjárat lerontja az önkormányzati munka demokratizálását, a pedagógusok jobb megbecsülését ígérő ellenzéki nyilatkozatok hitelét. Tisztelettel kérjük mindazokat, akik a közvélemény hiteles tájékoztatását tartják hivatásuknak, hogy a szomorú esettel jelentőségének megfelelően foglalkozzanak! Az Élőlánc Magyarországért 2009 szeptember 8-án, kedden 12-kor találkozót rendez a budapesti Parlament Caféban, ahol a sajtó képviselői megismerkedhetnek az ügyben kárvallott pedagógusokkal. A szülők képviseletében meghívtuk a Polgári Esztergomért Egyesület vezetőit és az iskolaszék elnökét.
Számítunk megjelenésére! Az elnökség nevében, Budapest, 2009. szeptember 6. |





