| Rába: petícióval várják a minisztert és a bizottságot a civilek |
| 2007. június 19. kedd, 04:21 | |
|
A Rába habzásáért legnagyobb mértékben felelős bőrgyár azonnali bezárását, illetve működésének felfüggesztését követelő petíciót három nyugat-dunántúli civil szervezet, a Rába Szövetség, a Kerekerdő Alapítvány és az Élőlánc Vas megyei csoportja kezdeményezte. A felhíváshoz rövid idő alatt csatlakozott számos más szervezet is, érkeznek a további támogató nyilatkozatok. A kezdeményezők képviselői Körmenden, a délelőtt 10 órakor kezdődő miniszteri találkozón, valamint Szentgotthárdon, az Országgyűlés Környezetvédelmi Bizottsága délután 1 órára összehívott kihelyezett ülésén adják át sürgős intézkedést szorgalmazó petíciójukat a tárca első emberének, illetve a Bizottság elnökének.
Információ: Szőnye Ildi (e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezd a Javascript használatát, hogy megtekinthesd. -- tel.: 94 342 663, 30 396 8073)
Dr. Fodor Gábor Úr környezetvédelmi és vízügyi miniszter és Katona Kálmán Úr a Magyar Köztársaság Országgyűlése Környezetvédelmi Bizottsága elnöke, valamint a Bizottság tagjai, illetve a 2007. június 19-i, szentgotthárdi kihelyezett ülése részére Petíció a Rába érdekében teendő legsürgősebb intézkedések ügyében
Alulírott nyugat-dunántúli civil szervezetek képviselői kétségek között teszünk eleget a megtisztelő, miniszteri meghívásnak, illetve veszünk részt a kihelyezett parlamenti bizottsági ülésen.
A Rába hosszú évek óta, mióta a Boxmark bőrgyárat üzembe helyezték, habzik. Számtalan vizsgálat kereste az okokat, de ezek a kutatások nem hoztak egyértelmű eredményt. Az azonban biztos, hogy a gyár szennyvize több anyag tekintetében is bizonyítottan túllépi a határértékeket. Az eddigi, sokéves politikai huzavona nem hozott eredményt, de az utolsó hónap határozott fellépése eredményeképpen elmozdulni látszik a holtpontról a helyzet, a híradások szerint Ausztriában is van hajlandóság a szennyezés megfékezésére, az ország tisztességének helyreállítására. Ez azonban csak akkor ér valamit, ha a szándékuk gyakorlati eredményt is hoz, vagyis a szennyező üzemet a tisztítás megoldásáig bezárják. Eddig is csak azért tudták folyatatni a tevékenységüket, mert a magyar politika engedékeny és hiszékeny volt. Most már ennek vége, itt a tettek ideje.
A súlyos és folyamatos környezetszennyezés hatodik esztendejében eredménynek már csak azt tartanánk, ha a magyar fél minden lehetséges jogi, diplomáciai eszközt igénybe véve elérné, hogy azonnali hatállyal függesszék föl a gyár működését. Néhány napos (esetleg néhány hetes) üzemszünet egyértelműen mutatni fogja a gyár habzásban játszott vétkességét vagy ártatlanságát. Kérjék fel mindkét ország illetékes tudományos intézményeit, hogy a szünet alatt közösen vizsgálják a folyó állapotát, gondoskodjanak a további környezetszennyezések és -károsítás elkerüléséhez szükséges kibocsátási határértékek megállapításáról és betartásáról.
Végül: a működési szünet eredménye alapján hozzon az ausztriai hivatalos szerv döntést a gyár további sorsáról! Ha az osztrák fél a fentiek szerint jár el, a zöldek támogatni fogják a döntést.
Amennyiben az azonnal felfüggesztés jogos követelésének az osztrák fél nem tesz eleget, akkor – hivatkozva a mindkét országot kötelező uniós irányelvekre és nemzetközi szerződésekre – Magyarország forduljon nemzetközi bírósághoz!
Kelt a Nyugat-Dunántúlon, 2007. június 18-án
Tisztelettel: Rába Szövetség Kerekerdő Alapítvány az Élőlánc Magyarországért Vas megyei csoportja A petícióhoz való csatlakozásukat – kevesebb mint huszonnégy óra alatt – az alábbi szervezetek jelezték: Chernel István Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Szombathely) Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Vas megyei Csoportja (Bük) Domberdő Természetvédelmi Egyesület (Zalaegerszeg) Szigetközi Természetvédelmi Egyesület (Mosonmagyaróvár) Mosonmagyaróvár Környezetvédelméért Közalapítvány Mosonmagyaróvári Környezetvédelmi Egyesület Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület Kezdőkör Képzőművészeti és Népművészeti Egyesület (Gencsapáti) a Változó Világért Alapítvány HORIZONT programja (Szombathely) |




