|
Friss hírek
Felhívás
2007-ben vagy száz falusi iskola kapujára került lakat. A következő években sokszáz intézményt fenyeget hasonló sors. A megszorító intézkedések több tízezer gyermeket hoznak hátrányos helyzetbe: nekik már a tudáshoz vezető út első lépéseinél el kell szakadniuk az otthonuktól. A tanuláshoz való jog ebben a korban még mindenkit a saját lakóhelyén illet meg. A kisiskolákban, tudjuk, ugyanolyan jó, kis tanulócsoportban jobb teljesítmények születnek, mint másutt. Illyés Gyula, Móra Ferenc, Öveges József tanyasi iskolába jártak, s olyan útravalót hoztak magukkal, amiből másoknak is bőven jutott. Az iskolától megfosztott falvak sorsa lassú halódás. Ezt tudván a finnek, franciák, osztrákok és más európai népek nem büntetik, de inkább megkülönböztetett segítségben részesítik a kistelepülések iskoláit. Tudják, az országnak falvakra, a falunak iskolára van szüksége. S olcsóbb és emberségesebb, ha a diákok serege helyett, szükség esetén tanáraik kelnek útra reggelente. Nálunk a kormányzat költséghatékonyságról beszél, és pedagógusok ezreit ereszti szélnek. Ki nem fizetett bérükből kitelik majd a digitális táblák, kakaóbiztos számítógépek ára, több tízezer gyermek mindennapi útiköltsége. Ha a kormány nem segít, védjük meg mi magunk az ország település- és iskolahálózatát. Felhívással fordulunk minden jóakaratú emberhez: rendezzük meg a kisiskolák karácsonyát! Karácsonykor az ajándékra szánt pénz 10%-át adjuk a kisiskoláknak! A gyűjtést 2008-ban is folytatjuk. Az adományokat 2008 május elején osztanánk szét az iskolájuk megmentésére pályázó falvak között. Pályázni azzal a programmal vagy cselekvési tervvel lehet, amit a helyi közösség, a tanárok, a családok és az önkormányzat dolgozott ki és valósít meg az iskolákért, az ott folyó pedagógiai munka eredményességéért. Kezdeményezésünk célja a társadalmi szolidaritás erősítése, a felelősségérzet mozgósítása. Az adományokat a Kós Károly Közhasznú Alapítvány fogadja aK&H Bank - 10402166-21629530-00000000 számlaszámon,
"kisiskolákért" jelzéssel.
IBAN szám: HU08 1040 2166 2162 9530 0000 0000 Sárga
befizetési csekket szívesen adnak az Alapítványnál vagy postán
is küldünk. Kérjük, keresse Andorkáné Haáb Katalint:
Híreinkről, rendezvényeinkről minden hétfőn beszámol a Magyar Hírlap. Budapest, 2007. november 14.
Élőlánc Magyarországért Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége Magyar Nevelők és Tanárok Egyesülete Általános Iskolai Igazgatók Országos Szövetsége Magyar Faluszövetség Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete Nagycsaládosok Országos Egyesülete Magyarországért Egyesület Független Pedagógus Fórum
vagy mobil:
06-30-59-79-001 Miért indítottuk az akciót? Itt olvashat róla bővebben. Letölthető és terjeszthető anyagok itt
találhatók. Korábbi hír: Az akciót elindító sajtótájékoztató meghívója. Itt olvashatók, illetve láthatók a híradások az akcióról. |
|||||||||||||||