|
Becsapták az Élőlánc a kisiskolákért mozgalmat
2008-08-14 13:55 Szeptembertől tizenhat iskola biztosan nem nyit ki az országban, de ez a szám tovább emelkedhet: augusztus 28-ig ugyanis bármelyik önkormányzat dönthet úgy, hogy megszünteti oktatási intézményét. Lányi András, az Élőlánc elnöke felháborítónak nevezte, hogy az ígéretek ellenére az oktatási kormányzat figyelmen kívül hagyja a civil és szakmai érdekképviseletek véleményét. „7-8 megyei
közgyűlés hozott az elmúlt hónapokban
határozatot arról, hogy okvetlenül meg
akarják tartani azokat a kistelepülési
iskolákat, ahol erre a családok részéről
igény van. Majd, mondom: semmi nem történt. Ennek
van egy üzenete. Az az üzenete: tüntetni lehet, majd
hazamentek. Tanácskozni lehet. Beszélgetni is -
végszükség esetén - leállunk veletek,
aztán szépen menjetek haza. A hatalom a mi kezünkben
van, és azt csinálunk, amit akarunk” - nyilatkozta
a hírTV-nek Lányi András, az
„Élőlánc a kisiskolákért”
mozgalom elnöke. Megyénként öt-tíz iskolát zárnának be
Eddig több mint kétszáz település csatlakozott az Élőlánc a kisiskolákért mozgalomhoz. Becslések szerint ugyanis a következő iskolai évben megyénként mintegy öt-tíz iskolát zárnának be, amely ellehetetlenítené a hátrányos helyzetű családokat. "A tavaly indult
mozgalom a kisiskolák ellehetetlenítése ellen bontakozott ki és mára
országos méretűvé vált, hivatalos szinten azonban gyakorlatilag nem
történt semmi az ügyükben" - mondta Lányi András, a mozgalom vezetője.
Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke kihangsúlyozta, hogy a szakmai és érdekvédelmi szervezetek több tárgyalást folytattak az illetékesekkel, akik ígéretet tettek arra, hogy felülvizsgálják az intézkedéseket. A szakmai szervezetek azt javasolják, hogy az iskolák normatív támogatását az intézményekben folyó szakmai munka színvonala, és ne a létszám vagy pénzügyi szempontok alapján határozzák meg. Még nem lehet tudni, hogy hány iskola fog bezárni vagy veszti el önállóságát, mivel ezek a folyamatok még zajlanak, becslések szerint megyénként mintegy öt-tíz iskoláról lesz szó. ![]()
A mozgalomhoz csatlakozó települések polgármesterei egyetértenek azzal
a célkitűzéssel, hogy nem mennyiségi, hanem minőségi változásokra van
szükség a kisiskolák ügyében - hangsúlyozták még augusztus elején
kiadott csatlakozó nyilatkozatukban. Kérték, hogy a minisztérium, a
magyar kormány szerezzen érvényt az esélyegyenlőség elvének, ez
nyilvánuljon meg a támogatások minőségében és mennyiségében is.
A polgármesterek meggyőződése, hogy a kistelepüléseken élő, számos esetben hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek és családok számára végzetes következményekkel járhat a helyi iskola bezárása, a gyermekek kényszerű utaztatása. Az iskola bezárása ugyanakkor a családok elvándorlásának veszélyét is jelentősen növeli, ami a falvak kihalásához vezethet. Forrás: Origo További sajtóhírek
1.
- Élőlánc a kisiskolákért
(Hírextra, 2008.08.15 10:58)
Kétszáz
falusi polgármester, két településszövetség levélben kéri az oktatási
tárca vezetőjét, támogassa a több szakmai és érdekvédelmi szervezetet
tömörítő Élőlánc a kisiskolákért mozgalom ...
2.
- Élőlánc a kisiskolák és a falvak megmentéséért
(HRportal, 2008.08.15 08:38)
Eddig több mint kétszáz település csatlakozott az Élőlánc a
kisiskolákért mozgalomhoz - közölte Lányi András, a mozgalom vezetője.
A szakmai szervezetek azt javasolják, hogy az iskolák norm...
3.
- Megyénként öt-tíz iskolát zárnának be
([origo] - oktatás, 2008.08.14 22:36)
Eddig
több mint kétszáz település csatlakozott az Élőlánc a kisiskolákért
mozgalomhoz. Becslések szerint ugyanis a következő iskolai évben
megyénként mintegy öt-tíz iskolát zárnának be, amel...
4.
- Élőlánc a kisiskolákért - már 200 település csatlakozott
(DunaTV, 2008.08.14 21:58)
Eddig már több
mint 200 település csatlakozott az Élőlánc a
kisiskolákért kezdeményezéshez.
5.
- 220 község polgármestere küzd a kisiskolák megtartásáért
(Fidesz.hu, 2008.08.14 14:30)
220
község polgármestere csatlakozott a
kistelepülési iskolák
megtartásáért
indított "Élőlánc a kisiskolákért"
nevű mozgalomhoz. Azt szeretnék
elérni, hogy a települések és a szülők
maguk dö...
6.
- 220 község polgármestere küzd a kisiskolák megtartásáért
(Hír TV, 2008.08.14 14:15)
220
község polgármestere csatlakozott a
kistelepülési iskolák
megtartásáért
indított „Élőlánc a
kisiskolákért” nevű mozgalomhoz. Azt
szeretnék
elérni, hogy a települések és a szü...
7.
- Élőlánc a gyermekekért
(Hírextra, 2008.08.14 13:45)
Eddig
több mint kétszáz település csatlakozott az Élőlánc a kisiskolákért
mozgalomhoz - közölte Lányi András, a mozgalom vezetője, aki Kerpen
Gáborral, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervez...
8.
- Élőlánc a kisiskolákért
(Hír6.hu, 2008.08.14 13:41)
Eddig
több mint kétszáz település csatlakozott az Élőlánc a kisiskolákért
mozgalomhoz - közölte Lányi András, a mozgalom vezetője csütörtökön
Budapesten.
Ezeket a híreket a Hírkeresővel találtuk. Az MSZP segíti az analfabétákat + videó (atv.hu - Belföld)
Kétszázan a kisiskolák élőláncában (Népszava Online - Bulvár) 2008. augusztus 14. Csütörtök Új támogatás analfabéta szülőknek + videó (atv.hu - Belföld) 220 község polgármestere küzd a kisiskolák megtartásáért (Hír Tv - Belföld) Élőlánc a kisiskolákért: már 200 település csatlakozott (Magyar Nemzet Online - Belföld) Élőlánc a kisiskolákért (Echo Tv - Belföld) Ezeket a híreket a Hírlistával találtuk. Kapcsolódó hírek honlapunkon:
További információk: 30 5979 059, elolanciroda@gmail.com |